Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába

2025. január 26. 15:07 Múlt-kor

A szekérversenyeknek elképesztő hagyománya volt az ókorban, a legkorábbi források szerint olyan sport volt ez, amit a görögök, és a rómaiak egyaránt kedveltek. Cseppet sem meglepő, hogy a nagy történetíró Homérosz mindkét művében, az Iliászban és az Odüsszeiában egyaránt utalt rá. A görög olimpiákon az egyik legnépszerűbb sportág volt, de a római Birodalom minden nagyobb városa is rendelkezett legalább egy versenypályával, úgynevezett hippodrommal.

Kékek kontra zöldek

A Nyugat-római Birodalom bukása után ez a sportág keleten továbbra is közkedvelt maradt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gigászi méretű Konstantinápolyi Hippodrom a város központjában helyezkedett el, padjain pedig tízezrek foglalhattak helyet. Természetesen ennek nemcsak szórakoztatási célja volt, hiszen az impozáns épületegyüttes a császárok hatalmát és gazdagságát is prezentálta.

A versenyek ennek megfelelően nemcsak sportesemények, hanem ünnepek, több napos önfeledt lakomák is voltak. A versenyek értelemszerűen a szórakozni vágyó nézők mellett, a fanatikus rajongókat is vonzották. Justinianus uralkodása alatt négy csapat volt, a csapatokat a jobb megkülönböztethetőség érdekében színekkel jelölték, így követőik is „fehéreknek”, „zöldeknek”, „vörösöknek” és „kékeknek” nevezték magukat. Egy-egy verseny után gyakori volt, hogy a vesztes csapat szurkolói bandákba tömörültek és valóságos utcaiharcokat vívtak a rivális csapatok drukkereivel.

Flavius Belisarius egész életében kitartott Justinianus mellett és hűségesen szolgálta

Pontosan ez történt 532. január 12-én is. A feszültség valódi oka nem a verseny volt, hanem az, hogy a császár komoly adóemelést hajtott végre, valamint nyíltan szimpatizált a kékekkel, ezzel feldühítette a zöld csapat támogatóit. Ez több mint elég volt a rivális csoportoknak, hogy ölre menjenek. A rendbontásnak a városi prefektus hamar véget vetett, a felbujtókat, akik között vegyesen voltak kékek és zöldek is szinte gondolkodás nélkül kötél általi halálra ítélte. Viszont csodával határos módon megmenekültek, mert az akasztásra szánt állványzat összedőlt, amit a tömeg isteni jelnek vélt és védelmébe vette a halálra ítélteket, és amnesztiát követelt nekik.

Justinianus hatalma romokban

Justinianus természetesen hallani sem akart a kegyelemről, mert abban saját hatalmának megkérdőjelezését látta. Ezzel magára haragította nemcsak a kékeket, de a városi polgárságot, valamint korábbi támogatóit, a zöldeket is. A kocsiverseny következő napján tovább nőtt a feszültség. A dühös tömeg folyamatosan szitkokat szórt a futamot márvány páholyból szemlélő császári párra.

A kocsihajtás az egyik legnépszerűbb sportnak számított az ókorban, ezeket a versenyeket számos művészeti alkotás megörökítette (Wikipédia / Urban~commonswiki / CC BY-SA 3.0)

A verseny előre menetelével a kedélyek nem nyugodtak, sőt a nézősereg úgy gondolta Justinianus figyelemre sem méltatja őket, ezért a tettek mezejére léptek. Cselekvésüket a Nika! felkiáltás kántálásával kezdték, mely jelentése győzelem. Majd felálltak az ülőhelyeikről és útjukat a börtön felé vették, menet közben minden őrt és katonát lemészároltak. Miután elítélt társaikat kiszabadították a császári palota felé indultak; az egyre növekvő tömeg útját lángoló házak és holttestek szegélyezték.

Justinianus ekkor már hajlandó volt a tárgyalásra, a lázadók kérésének, azaz, hogy új császárt válasszanak természetesen nem tett eleget. A császár kritikus helyzetben találta magát, palotáját napok óta ostromolták saját alattvalói, leghűségesebb tanácsadói pedig a város elhagyására bíztatták. Felesége Theodóra azonban a maradásra és harcra bátorította.

Justinianus leghűségesebb parancsoka Belisarius, gót és trák zsoldosaival rárontott az ellenségre és csapataikat a versenypályára szorította vissza. Így a lázadás szimbolikusan ott ért végett, ahol elkezdődött, a Konstantinápolyi Hippodromban. A történeti beszámolók szerint a császár veterán zsoldosai és hűséges testőrei több tízezer lázadót mészároltak le.