Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

József nádor rosszakarói addig duruzsoltak a császár fülébe, míg az rendőri megfigyelés alá nem helyezte öccsét

2020. július 30. 08:33 Soós István

<

Rémképes krónika

A rendek viselkedése a bécsi udvar egyes köreinek okot adott arra is, hogy rémképeket fessenek a királynak és figyelmeztessék arra: „helyzete válságosra fordulhat” és „árnyékfejedelemmé válhat”. Bizonyítani kívánták a magyarok hűtlenségét.

Ezért, ahogy 1806-ban a titkosrendőrség a franciákkal való összejátszás vádját koholta, most (ahogy 1805-ben is) orosz orientációt szimatoltak. Mindezt többek között a nádor megfigyelésével megbízott konfidens jelentéseire is alapozták.

Leurs ugyanis már 1811 decemberében arról számolt be, hogy a nádor Bécsből visszatérve otthagyja az országgyűlést és Oroszországba fog távozni sógorának, I. Sándor cárnak a véleményét kikérni. 1812 májusában pedig arról tudósított, hogy sokan hisznek az oroszok feletti francia győzelemben, sőt, a nádor már ki is menekítette vagyonát Oroszországból.

I. Napóleon oroszországi veresége után az udvari párt megerősödött, amely az országgyűlés feloszlatása után kísérletet tett a magyar alkotmány megszüntetésére, a nádort pedig önkéntes lemondásra kívánta kényszeríteni. Az utóbbiban azonban hiába reménykedtek. Az udvari ellenfelek erre más eszközhöz nyúltak eltávolítására.

A nádor, aki gyengéd érzelmeket táplált bátyja harmadik felesége, Mária Ludovika iránt, 1812–1813 során több levélben keserű panaszkodott Mária Ludovikának az uralkodó törvényellenes rendeletei miatt. Leveleit Metternich utasítására a rendőrség elfogatta, felbontatta. Egyik levelét Metternich a császár elé terjesztette, követelve, hogy I. Ferenc tiltsa meg a nádor és a császárné levelezését.

Később, éppen ezeknek a leveleknek és egy besúgó jelentésének az ismeretében azzal vádolták meg a nádort, hogy titkos szerelmi viszonyt tart fenn a császár- és királynéval. A nádor szerencséjére I. Ferenc nem hitt tanácsosainak és konfidenseinek, ám József nádor állandó megfigyelése ékes példája annak, hogy a besúgói rendszer bizony a legmagasabb szintekre is elért. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

József nádor rosszakarói addig duruzsoltak a császár fülébe, míg az rendőri megfigyelés alá nem helyezte öccsét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra