Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok
2026. június 9. 09:09
A római katonai táborok a köztudatban élő képpel ellentétben súlyosan szennyező, halálos járványokat generáló gócpontok voltak, derül ki a Theoretical Roman Archaeology Journal című folyóiratban idén publikált tanulmányból. Mike John Dobson, az Exeteri Egyetem kutatója a spanyolországi Numancia ókori lelőhelye alapján bizonyította, hogy a biológiai hulladék és a tábori körülmények gyakran több áldozatot követeltek a légionáriusok körében, mint maga a fegyveres harc.
A Kr. e. 2. és 1. századból származó tizenhárom katonai tábor elemzése során a régészek első alkalommal rekonstruálták egy szabványos római hadsereg pontos hulladéktermelését. Dobson számításai szerint a mintegy harmincezer fős sereg naponta körülbelül 7,5 tonna emberi ürüléket és több mint 42 ezer liter vizeletet termelt. Ezt az extrém magas volument a katonák rostban gazdag étrendje indokolta, amelynek 60-75 százalékát a búza tette ki. A lovassági hátasok és teherhordó öszvérek jelenléte ezt a mennyiséget napi szinten akár 76,5 tonna szilárd és közel 93 ezer liter folyékony biológiai hulladékra is növelhette.
A folyamatosan termelődő hulladék kezelése szinte megoldhatatlan logisztikai kihívást jelentett az egy helyben állomásozó csapatoknak. Bár a táborokban közös latrinákat és egyéni emésztőgödröket is kialakítottak, a több hónapos ostromok során ezek a létesítmények rendkívül gyorsan telítődtek. A britanniai Carlisle és Bearsden római erődjeinek korábbi régészeti leletei megerősítik, hogy a felgyülemlő szennyeződés vonzotta a legyeket, amelyek a vérhas, a szalmonella és a tífusz kórokozóit terjesztették.
A parazitológiai vizsgálatok során az árkokban orsóférgek és bélgiliszták petéit is kimutatták. Numancia ostrománál a Kr. e. 141-140-es télen Pompeius római hadvezér seregének jelentős részét a vérhas pusztította el, amit az ókori történetírók is az enyhe telekkel és a tábori körülményekkel hoztak összefüggésbe.
A hosszan tartó katonai jelenlét a tágabb természeti környezetre is katasztrofális hatást gyakorolt. A szemétből szivárgó folyadék megmérgezte a helyi folyókat és forrásokat, miközben a napi főzéshez és a védművek építéséhez szükséges fakitermelés szisztematikus erdőirtással járt. A tanulmány rámutat, hogy a hadsereg távozása után is fennmaradt a biológiai fenyegetés: a hátrahagyott anyagokat összegyűjtő helyi lakosság megfertőződhetett a talajban hónapokig túlélő parazitáktól.
A kutatási eredmények alapvetően árnyalják a római hadigépezetről alkotott tökéletes képet, egyúttal magyarázatot adnak arra, hogy a keltibér Numantia miként tudott évtizedekig sikeresen ellenállni az ostromló, ám a saját maga által előidézett egészségügyi krízis miatt súlyosan legyengült római seregnek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
