Isztambulba kényelmesen: a békeidők étkező- és hálókocsijai
2021. november 12. 09:50 Fejes Antal
Zakatoló konyha
Az első hálókocsikon még nem különítették el a fülkéket, és a fekvőhelyeket a pamlagszerűen kiképzett nappali ülőhelyekből alakították át. Az étkezőkocsikon eleinte hosszirányban helyezték el az asztalokat, azonban a zavartalanabb kiszolgálás érdekében hamarosan áttértek a keresztirányú elrendezésre. Kezdetben nem főztek az étkezőkocsikon, hanem a közbenső állomásokon vették fel az ételeket. Később külön kocsiban helyezték el a konyhát. Végül kialakult a ma is használatban levő elrendezés: az étkezőkocsi egyik végébe épített konyharészleg.
A konyhában a legnagyobb helyet a tűzhely foglalta el. A nagy „rakott”, téglából épített tűzhelyeket csak lassan szorították ki a kevesebb helyet igénylő, korszerű készülékek. A felszerelése hasonló volt a korabeli konyhákéhoz: vörösréz kannák, serpenyők, fazekak, „casserole”-ok sorakoztak a polcokon.
Az étkező- és büfékocsikon hideg-meleg ételeket, valamint italokat szolgáltak fel az I. és II. osztályú utasok részére. A III. osztályú utasokkal szemben különféle megszorításokat alkalmaztak. Az évtizedeken át alig változó étrend mellett napi menüt is ajánlottak, utóbbit betétlapon helyezték az étlapokra. Volt „table d’hote” rendszer, a kiszolgálásért pedig bizonyos százalékot számoltak fel.
1914-ben a Wagon-Lits-nek mintegy másfél ezer kocsija közlekedett az öreg kontinensen. (Az első világháború idején a francia dominanciájú Wagon-Lits-vel szemben létrehozták a német Mitropa nevű vállalatot.) A vesztes háború után a nagyhatalmak azzal is büntették Magyarországot, hogy az Orient Expressz útvonalát megváltoztatták: Budapestet kikerülve, a környező kisantant államok területén vezették Isztambulig. 1923-ban a MÁV ismét a Wagon-Lits-vel kötött szerződést, amely a háló-, étkező- és – később megállapítandó feltételek mellett – büfékocsik közlekedtetésére is vonatkozott.
Szabályozták, hogy a hálókocsikban az I. osztályú fekhelyeken kívül legalább nyolc II. osztályú utas részére hálóhelyet is biztosítani kell. A szerződésben III. osztályú hálókocsik beállításának terve is szerepelt, a hálókocsikat azonban addig csak az I. és II. kocsiosztályra érvényes vasúti jeggyel bíró utasok vehették igénybe.
Az étkezőkocsik használatára ugyanez a rendelkezés vonatkozott. III. osztályú utasok csak az alábbi időpontokban és feltételek szerint használhatták az étkezőkocsit: reggelizés céljából fél órányi időtartamra fél 9 előtt; a közös ebéd és vacsora alatt; az uzsonna elfogyasztása céljából 16–17 óra között szintén fél órára.
A MÁV a minőség ellenőrzésének jogát fenntartotta magának, az étel- és italárjegyzékek csak az ő jóváhagyásával készülhettek, továbbá előírta kifüggesztésüket az étkezőkocsikban. Támogatta a hazai italféleségek terjesztését, és arra kötelezte a szolgáltatót, hogy magyar borokat és sört árusítson, valamint állandóan tartsa készenlétben a „közkedveltségű” magyar ásványvizeket.
A hálókocsi nem luxus többé
A nagy gazdasági világválság hatására a Wagon-Lits is nyitott a szerényebb jövedelműek felé, a hálókocsi-szolgáltatás népszerűsítése érdekében reklámkampányba kezdtek, „a hálókocsi nem luxus többé” jelmondat mellé dekoratív, art deco stílusú plakátok készültek. A cég járműparkját is folyamatosan korszerűsítették, a hagyományos favázas, teakfa borítású járműveket acélvázasították.
A magyar vasúthálózaton közlekedő, megmaradt 27 darab hálókocsit és 22 darab (11 üzemképes, 11 javításra szoruló) CIWL-étkezőkocsit a Wagon-Lits társaság 1949-es „államosítása” után a MÁV besorozta a saját járműállományába, de a karbantartásra kényes járművek csak rövid ideig vettek részt a közforgalomban. 1958-tól fokozatosan kivonták ezeket, és döntő többségüket szakszolgálati járművé, zömmel lakókocsivá minősítették át. Ennek köszönhető, hogy néhányuk az 1980-as éveket is megélte, amikor védetté nyilvánították őket. A WR 2347-es pályaszámú, 1912-ben épült, Ringhoffer-gyártmányú kocsit a MÁV már 1966-ban átadta a Közlekedési Múzeum részére. 1968-tól 1987-ig a múzeum épületének keleti oldala mellett Múzeum Presszóként működött, majd a MÁV História Bizottság kezdeményezésére felújították üzemképes járművé. A WR 2287-es számú, győri gyártású kocsit 1974-ben a MÁV Dunakeszi Főműhely felújította, és eladták Hollandiába, az utrechti Vasúti Múzeum (Spoorwegmuseum) vásárolta meg. A WR 2354-es étkezőkocsi 2016-ban a volt MÁV Északi Járműjavító telephelyén a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházába került, ahol kávézóvá alakították. A CIWL WR 2094 a Magyar Vasúttörténeti Parkban várja sorsa jobbra fordulását.
Az acélvázasított étkezőkocsik közül egyedül a WR 4252-es élte túl az idők viharát, az eredetileg WR 2502 pályaszámú, négytengelyű favázas étkezőkocsit 1916-ban a Wagon-Lits Saint Denis-i műhelyében építették. A kocsiszekrényt a második világháború után a Wagon-Lits pestszentlőrinci üzemében acélvázasították. A járműnek a WR 4252 pályaszámot akarták adni, de erre már nem kerülhetett sor, a pestszentlőrinci üzemet ugyanis 1948-ban államosították. A kocsit a MÁV WR 251 pályaszámon szolgálatba állította. 1968-ig közlekedett, amikor a Dunakeszi Járműjavító munkavédelmi oktatószerelvény filmvetítő kocsijává tette. Egy idő után Tapolca állomáson oktató és „kultúr” kocsiként használták. A belső berendezéseitől teljesen megfosztott, de még ép szekrényű kocsit 1993-ban a Debreceni MÁV Jármű Javító Kft. felújította, ekkor kapta meg a CIWL által kijelölt WR 4252 pályaszámát. A Magyarországon megmaradt egyetlen Wagon-Lits-hálókocsit Nagykanizsán tárolják, az állapota nem kielégítő. (x)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
