Ikerválságok – Szuez és a magyar forradalom 1956-ban
2016. november 18. 18:33
Hogy ítélték meg Kairóban a magyar forradalmat? A szuezi válság miatt lett véresen eltiporva a szabadságharc, vagy a budapesti események miatt támadták meg Egyiptomot? Hogyan lehetett volna elkerülhető az 1956-os vérengzés? Cserbenhagyott minket a Nyugat? Miért lett Afrika fontosabb, mint Kelet-Közép-Európa? Miért lőtt öngólt Amerika a szuezi válsággal? Miért került ki Moszkva győztesként 1956 forró őszén? – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében lezajlott Szuezi válság és Magyarország 1956 című nemzetközi konferencia francia, egyiptomi és magyar előadói.
Párizs az ágyúnaszád-diplomácia és a hidegháború ingoványa között
Milyen furcsa, hogy az 1956-os szuezi események folyása is egy gátra (az Asszuáni-gátra) meg nem adott amerikai kölcsönnel indult, míg 1989-ben, a rendszerváltozás idején a bős-nagymarosi vízlépcső építésénél is hasonló történet zajlott le, mondta köszöntőjében Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója. Miután érdekességként felvillantotta Anthony Eden brit kormányfő 1957-es jamaicai nyaralása és a James Bond-krimik közötti összefüggést, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, valamint Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese köszöntötte a vendégeket.
A szuezi csatorna társaságának államosítását egyértelműen a nemzetközi törvények súlyos megsértésének tekinthetjük, Egyiptomnak ugyanis bár volt résztulajdonjoga, de nem nyert sohasem jogot a csatorna állami irányítás alá vonására, kezdte előadását Francois David lyoni kutató Egy birodalom végleges megsemmisülése: Franciaország az ágyúnaszád-diplomácia és a hidegháború ingoványa között című előadásában. Hozzátette: Franciaországban akkor még élt a gyarmatosítás hagyománya, és bár Egyiptom sohasem volt francia gyarmat, I. Ferenc király és Szulejmán szultán közötti kapcsolatfelvétellel kezdődően időről-időre felbukkantak a franciák a Nílus deltájánál – többek között a britek ellen küzdve, hol gazdaságilag, hol fegyverekkel. 1956-ban azonban ugyanazon az oldalon álltak.
David felelevenítette, hogy az amerikaiak nem támogatták európai szövetségeseik önálló fegyveres akcióit, ugyanis abban a gyarmati rendszer visszaállításának szándékát látták, valamint ez ellentétes volt a saját érdekeivel. 1956 szeptemberére azonban az intervención túl már nem maradt lehetőség, fejtette ki a kutató. A magyarországi események hatására úgy tűnhetett, a Szovjetunió elveszítette bábállamai feletti ellenőrzést, ezt elkerülendő Moszkva arra biztatta az amerikaiakat, hogy közösen indítsanak expedíciót a brit-francia támadás ellenében, azonban Eisenhowerék kizárták ennek a lehetőségét.
A lyoni kutató szerint 1956-ban az amerikai diplomácia a wilsoni világot hozta létre, és egy új világrend felé haladó út állomásait kívánta megfogalmazni az első világháborús amerikai elnök 14 pontjával. Az első pontja például elvetette a titkos diplomáciát, míg a következő a teljes hajózási szabadságért állt ki. Az 5. pont a gyarmati világ felbontását szorgalmazta, a 14. pedig a világbékét a Nemzetek Szövetségére (annak idején Népszövetségre) alapozta. David szerint az egész lényege az volt, hogy bebizonyítsák az új államoknak, hogy csakis az Egyesült Államok tudja biztosítani és garantálni szabadságukat. Úgy véli, ezzel arra az időre készültek, amikor a Szovjetunió társadalmi-gazdasági összeomlása bekövetkezik. Az amerikai külügy ugyanakkor nem értette, hogy (például az afrikai államok) miért nem tartották egyenlőnek az európai államokkal a presbiteriánus alapokra építő USA-t. Tehát tulajdonképpen európai szövetségeseinek gyengítésével önmagát is gyengítette Washington és a szovjetek felé sodorta az afrikai államokat is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
