Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony szent ünnepe teremtett lehetőséget.

Mire a levelek lehullottak, a katonák ugyanott voltak, ahová néhány hónappal korábban kivezényelték őket, igaz, ekkora Németország már lerohanta Belgiumot, és megkezdte Franciaország megszállását. Novemberben azonban homok került a harci gépezetbe, és több hónapon át tartó, idegfeszítő állóháború vette kezdetét.

Erre az időszakra esett az az epizód, amelyre a köztudat karácsonyi tűzszünetként emlékezik. A nem hivatalos, széles körű, protest jellegű tűzszünet kvázimitikus jellegének kissé ellentmond, hogy az 1914-es karácsonyi béke korántsem volt elszigetelt jelenség, és a későbbi években – ugyan sokkal kisebb mértékben, de – ugyanúgy elhallgattak a fegyverek. Thomas Weber, a Hitler első háborúja című könyv szerzője szerint a fraternizáció a katonák magánakciója felett napirendre nem térő parancsnokok kemény szavú rendreutasítása után is tartott.

Ezt támasztja alá egy kanadai származású, a franciaországi Vimy-hídnál szolgálatot teljesítő veterán elbeszélése is. Ronald MacKinnon a 17. bajor tartalékos gyalogezreddel ápolt bensőséges viszonyt, amelynek tagjaival „békeidőben” szót és cigarettát váltott. Érdekesség, hogy a közelben állomásozott a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred is, ahol Adolf Hitler szolgált.

Az ellenség ajándéka

A karácsonyi béke szelleme, óvatos becslések szerint, 100 ezer brit és német katonát hatott át a nyugati fronton, a parancsnokok legnagyobb megdöbbenésére pedig nem egyszer előfordult, hogy a férfiak élelmiszerrel és ajándékokkal emlékeztették egymást az otthon hiányzó melegére.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tél számában olvasható.