Így működött a kádári megtorló gépezet
2014. november 4. 11:07 Csernus Szilveszter
A népbíróságok visszatérnek
Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt
Népbíróságokat először 1945-ben hozott létre kormányrendelet a háborús és népellenes bűncselekmények elbírálására. A szintén 1945-ben bevezetett statáriális, azaz gyorsított büntetőeljárásokkal együtt a népbíróságok által nemcsak a német megszállás és nyilas diktatúra valódi bűnösei (mint például Szálasi Ferenc) kerültek az igazságszolgáltatás elé, de az átrendeződött bíráskodási rendszer a kommunista párt hatalomátvételét is kiszolgálta.
Az 1950-ben megszüntetett népbíróságokat az 1957. évi 26. tvr. hívta újra életre, felállítva a szakképzetlen bírákból álló Népbíróságok Országos Tanácsát. A testület felülbírálhatta még a Legfelső Bíróság és a katonai bíróságok jogerős ügyeit is, ráadásul ítéletében nem volt kötve az ügyész és a védelem kérelme közötti "mezsgyéhez": bármilyen súlyos ítéletet kiszabhatott, ezzel a népbíróság teljes mértékben biztosította a politika számára elvárt ítéletet.
A hatalom így hozzákezdhetett a megtorlás harmadik, népbíróságok által véghezvitt szakaszához - ekkor került sorra Nagy Imre is. Az időzítést az 1957. márciusi "moszkvai alku" adta, amelynek a lényege a következő volt: Rákosi maradjon a Szovjetunióban, a szovjetek katonák pedig hazánkban, Kádár emellett példát statuál a szocializmus megdöntéséért szervezkedők ellen.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
