Így került Kárpátalja a csehszlovákoktól a szovjetekhez
2020. június 29. 16:37 Múlt-kor
„Az NKVD itt van és működik. Az emberek látják, és nem tudják tisztelni a csehszlovák küldöttséget. […] Az Ukrán Front Parancsnokság politikai szolgálatának tisztjei vezetik a Kommunista Párt propagandáját. A Küldöttség sorsa a ti kezetekben van. Ha nem jártok közben Moszkvánál, mi nem lehetünk ura a helyzetnek.” A polgári igazgatás helyreállítására hivatott kárpátaljai csehszlovák küldöttség egyik tagja, 1944. november végén elkeseredett hangú jelentésben számolt be az egyre jelentősebbé váló szovjet térnyelésről Kárpátalján. Eduard Beneš, a londoni csehszlovák emigráns kormány vezetője ekkor már sejthette, hogy ügyeik határozottan nem állnak jól a térségben.
A trianoni döntés értelmében a Magyarországtól elszakított, vegyes nemzetiségű Kárpátalja (akkor még többnyire Ruszinszkó néven hivatkoztak rá) déli része Ungvár és Munkács városával 1938. november 2-án, a Joachim von Ribbentrop és az Galeazzo Ciano, német és olasz külügyminiszterek verdiktjének köszönhetően került vissza ismét Magyarországhoz. Az első bécsi döntés után Kárpátalja csehszlovák ellenőrzés alatt maradó, többségében ruszinok lakta része autonómiát kapott.
A kárpátukrán kormány azonban folyamatos nehézségekkel küszködött, és feszült viszonyban volt a szomszédos Magyarországgal, amely a maradék területeket is irányítása alá akarta vonni. Budapest végül a következő év márciusában teljes Kárpátaljára kiterjesztette fennhatóságát, miután a cseh területeket a Wehrmacht elfoglalta és Cseh-Morva Protektorátus néven a Harmadik Birodalomba olvasztotta. Míg Berlin a szlovák kormányt elismerte, a kárpátukránt nem, így megnyílt a lehetőség a magyar megszállás előtt. A magyar hadak e célt mindössze 3-4 nap leforgása alatt véghez is vitték.
Kárpátaljáról a csehszlovák emigráns kormány nem akart lemondani. Benešék a jogfolytonosságban bízva azt remélték, hogy a második világháború után a terület ismét visszakerül Csehszlovákiához. Erre 1943 decemberében Moszkvában Beneš ígéretet is kapott. A Vörös Hadsereg 1944. október elején érte el a Kárpátok határát és a hónap végére Csap kivételével tulajdonképpen ellenőrzése alá vonta Kárpátalja egészét.
A cseh-szovjet megállapodás értelmében a háborús zóna mögött a csehek megkezdhették a polgári igazgatás megszervezését. Huszton František Němec, az emigráns csehszlovák kormány gazdasági minisztere vezetésével felállt egy küldöttség és elkezdte a közigazgatás újraindítását. A szovjet vezetés ekkorra viszont már döntött és ügynökét, Ivan Turjanicát, aki a két világháború között a Csehszlovák Kommunista Párt tagja volt, küldte Kárpátaljára, hogy előkészítse annak egyesítését a Szovjetunióval. Turjanica természetesen nem egyedül jött; ügynöktársai segítségével indította el a kommunista propagandát Kárpátalján.
Turjanica a szovjet hadseregre is támaszkodhatott, amelynek segédletével sikerült tető alá hozni a Kárpátontúli Ukrajna Népi Bizottságainak első Kongresszusát. A szovjet vezetésnek ugyanis feltett szándéka volt, hogy az elszakadás úgy történjen, mintha az a helyi lakosság beleegyezésével menne volna végbe. A kongresszuson a szovjet fél gondoskodott a megfelelő számú szovjetpárti szavazóról. A gyűlésen ugyanis rengeteg partizán, illetve a szovjet belbiztonság, az NKVD emberei is szép számmal vettek részt, nem beszélve a területet felszabadító IV. Ukrán Front 18. hadseregének a képviselőiről.
A kongresszusra érkező küldöttek megválasztása is „egyedi” volt, szavazásokat ugyanis nem nagyon írtak ki, ráadásul számos településről, így a magyarok lakta községekből, nem is érkeztek delegáltak. Ilyen előkészítést követően a kongresszuson november 26-án végül a szovjeteknek megfelelő határozat született: a résztvevők megszavazták a többségében ruszinok lakta Kárpát-Ukrajna egyesülését Szovjet-Ukrajnával.
„Felvirradt Zakarpatszka-Ukrajna örömteljes történelmi napja. A diadalmas Vörös Hadsereg segítségével leráztuk a német-magyar fasiszták jármát. Ukrán földön véget ért a több száz éves idegen elnyomás. A kongresszus, Zakarpatszka-Ukrajna népe nevében, szívélyes köszönetet mond a győztes Vörös Hadseregnek, amely elűzte a német-magyar fasiszta hódítókat, s örömöt és boldogságot hozott népünknek. […] Zakarpatszka-Ukrajna népe, miután a német-magyar fasizmus alól felszabadult, elhatározta, egyszer s mindenkorra megvalósítja örök álmát, Szovjet-Ukrajnához való csatlakozását.”
A kongresszusi határozatot követően megalakult a Kárpátontúli Ukrajna Néptanácsa, amely a helyi szinten felállított népbiztosok tanácsaival gyakorolta a hatalmat. Az NKVD-ágensek és a szovjet hadsereg nyomásának köszönhetően a csehszlovák küldöttség lassan súlytalanná vált Kárpátalján, és a csehszlovák félnek végül be kellett látnia a vereségét.
A Néptanács nem sokkal később, december 5-én rendeletben közölte a Kárpátontúli Ukrajna kiválását a Csehszlovák Köztársaságból. Sztálin ezután levélben közölte Beneš csehszlovák elnökkel, hogy Kárpátalja lakossága egyértelmű határozatot hozott az elszakadás ügyében és ő tiszteletben tartja a népakaratot. A végleges átadásról szóló szerződés a csehszlovák és a szovjet fél 1945. június 29-én írta alá Moszkvában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
