Így hangzott a Piroska és a farkas meséje a 11. században

2015. november 25. 13:04

Valamikor 1010 és 1026 között egy Egbert nevű pap, aki a mai Belgiumhoz tartozó Liège városában szolgált és tanított, úgy döntött, hogy egy könyvet ír a diákjainak. A „Megrakott hajó” című műve felbecsülhetetlen forrásnak bizonyult, ugyanis a korabeli versek, mesék, népmesék és különböző közmondások kaptak benne helyet. Egbert célja a könyvvel a nebulók nyelvtani szabályokra és erkölcsi tanulságokra való nevelése volt.

Habár a könyvben igen sok történet alapszik a Szentíráson, néhány elbeszélést a falusi parasztoktól hallotta, és cseppet sem bibliai eredetű volt. Ilyen volt például A lányról, akinek az életét a farkaskölykök megkímélték (La petite fi lle épargnée par les louveteaux) című történet, amely így szólt:

„A történet, amelyet most elmesélek nektek, a vidéki népektől hallottam, és nem is nehéz elhinni, hiszen oly igaz természetű. Egy ember felnevelt egy leányt, akinek piros gyapjúból szőtt keresztelőruhát adott. Egy húshagyó vasárnapon [a nagyböjt előtti utolsó vasárnap], amikor felkelt a nap, az ötéves kislány mit sem törődve a veszéllyel vándorútra kelt. Egyszer csak egy farkas megtámadta őt, és bevitte az erdő sűrűjébe. Prédáját a kölykei elé vetette, hadd lakmározzanak belőle. A kisfarkasok azonnal odamentek a zsákmányhoz, azonban nem tépték szét, hanem simogatni kezdték. A lány így könyörgött: „kérlek, ne szakítsátok szét a ruhámat, amelyet a keresztapámtól kaptam”. A Teremtő meglágyította vad lelkeit.”

A történészeket zavarba ejtette ez a kis történet, amely egyesek szerint nem kapcsolódik a jól ismert Piroska és a farkas történethez, azonban a kutatók többsége szerint egyértelmű a korreláció. Jan Ziolkowski szerint a címszereplő a piros ruhájában bizonyosan a későbbi Piroska, a farkas pedig a gonosz megtestesítője. Velay-Vallentin szerint az egyértelműen vallási morált közvetítő történet már tartalmazza azt a központi jelentőségű cselekményrészt, amely nyomtatásban Perrault meséjében bukkan majd fel 1697-ben, tette hozzá Nancy L. Canepa detroiti kutató.

A Charles Perrault által jegyzett francia mesében a kislány valójában egy jóltáplált hölgy, akit a farkas útbaigazít az erdőben, majd amikor eltéved, akkor felfalja, és ezzel a mese véget is ér. Nincs vadász, nincs nagymama, csak a farkas és a halott Piroska. Az erkölcsi tanulság: ne állj szóba idegenekkel, és a járt utat a járatlanért el ne hagyd. érdekesség, hogy egyes középkori verziókban ogrék, vagy épp farkasemberek fenyegetik Piroskát, míg vannak olyan változatok, amikben a farkas a nagymama húsával és vérével eteti meg a lányt. A magyarázatok végtelenek: a farkasok támadásaitól a freudi analízisig sok minden szerepel a mese értelmezései között. A jól ismert történet több tucatnyi változatban él ma is, néhány esetben Piroska nem lány, hanem fiú szereplő.

A Piroska és a farkas és egy másik népszerű, sok nép ajkán élő mese, a Farkas és a hét kecskegida című mese közös ősre vezethető vissza. Az elemzések szerint A farkas és a hét kisgida keletkezett először, az i. e. 1. században. A mese arról szól, hogy a ragadozó a kicsik anyjának adja ki magát, majd felfalja őket; a mese Európában és a Közel-Keleten lett népszerű.

A Piroska és a farkas, amelyben a nagy, gonosz vadállat nagymamának álruhájába öltözve becsapja és megeszi a kislányt, mintegy ezer évvel később keletkezhetett. A mese a 19. században a Grimm-fivérek gyűjteményébe is bekerült, ám gyökerei szájról szájra terjedő, francia, osztrák és észak-olasz népmesékig nyúlnak vissza. A történet számos változatát – köztük a Tigrisnagymama címűt – mesélik Afrikában és Ázsia sok országában, köztük Japánban, Kínában és Koreában is.