Így éltek az amerikai koncentrációs táborba zárt japánok
2015. július 22. 08:21
Az 1941 decemberi Pearl Harbor-i japán támadást követően az amerikai katonai vezetés úgy döntött, hogy az Egyesült Államokkal hadban álló országokból származó állampolgáraikat internálják, aminek következtében 110-120 ezer japán-amerikait vittek el otthonaikból és távolítottak el munkahelyükről. A nyugati államokban nyolc tábort állítottak fel. 1943-ban a neves fotográfus, Ansel Adams az egyik dél-kaliforniai táborba tett egy körutat, hogy fényképekkel dokumentálja az állami jogtalanságot.
Az 1941. december 7-én végrehajtott japán támadás súlyos csapást mért az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájára, s hónapokra megbénította azt. 1941 végén - habár hadüzenetet küldött a szigetországnak - az USA még a saját nyugati parti védelmét is csak igen nehezen tudta ellátni, arra pedig még hetekig nem is gondolhattak, hogy inváziót indítsanak a térség egyik legerősebb állama ellen. Az amerikai vezetés emellett komolyan tartott egy, a nyugati partok elleni japán támadástól. A hadüzenet nélküli japán bombázások után az idegengyűlöletre egyébként is fogékony amerikai lakosság körében eluralkodott a pánik, s az országukban élő japánokra mint potenciális kémekként tekintettek.
Azt vizionálták, hogy a hazai japán lakosság fényjelekkel kommunikál a közelben ólálkodó japán bombázókkal, egy cikkíró pedig igencsak furcsának tartotta, hogy a hazai japánok paradicsomültetvényein lévő napernyők miért mindig a legközelebbi légitámaszpont felé mutatnak. Jellemzőek John L. DeWitt altábornagy a sajtó előtt elmondott szavai: „egy japó mindig is japó marad (...) függetlenül attól, hogy amerikai állampolgár-e.”
1942. február 16-án Franklin Delano Roosevelt elnök aláírta a 9066-os elnöki rendeletet, amelyben felhatalmazta a hadügyminisztert és az illetékes katonai vezetőket arra, hogy tetszőleges katonai körzeteket jelöljenek ki, amelyeknek bármely lakója kitelepíthető. Ekkorra már javában folyt a japán-amerikaiak összegyűjtése az USA nyugati államaiban. Az összeterelt mintegy 110-120 ezer japánból egyébként 80 ezren sohasem voltak Japánban, ők voltak a „niseik”, vagyis a második generációs bevándorlók, akik amerikai földön látták meg a napvilágot, és ott is nevelkedtek - ennek ellenére etnikai alapon tartóztatták le őket.
Kaliforniában a lakosság alig 2%-a volt japán származású, legtöbbjüket internálták, a sors iróniája, hogy Hawaiion, ahol több mint 150 ezer japán származású élt, csupán 1800 főt vittek táborba, hiszen a japánok munkaereje nélkül mind a polgári, mind a hadigazdaság összeomlott volna. A táborokat a náci haláltáborok nyomán nem szívesen nevezték koncentrációs táboroknak (Roosevelt egyébként így hívta), helyette az internáló-tábor vagy a háborús gyűjtőtábor megjelölést használták. Az amerikai táborok valóban nem haláltáborok voltak, ez a képeken is jól látszik, azonban tagadhatatlan, hogy az amerikai katonaság faji-etnikai kritériumok által kiválasztott személyeket szögesdrót mögött, fegyverrel őrizve , állampolgári jogaiktól megfosztva tartott fogva.