Így élt Andrássy Katinka, a „Vörös grófnő”

2018. szeptember 21. 10:53 MTI

Andrássy Gyula, az 1849 után távollétében halálra ítélt forradalmár, az 1867-es kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök unokája tanulmányait magántanulóként, majd a budapesti Notre Dame de Sion zárda leányiskolájának növendékeként végezte. Katinka, aki maga is a magyar progresszió elkötelezettje volt, 1914-ben szerelmi házasságot kötött a nála 17 évvel idősebb gróf Károlyi Mihállyal, az ország egyik legnagyobb földbirtokosával. A függetlenségpárti Károlyi az első világháború során mindvégig békepárti politikát képviselt. Felesége mindenben kiállt mellette, ezért is mondta Vázsonyi Vilmos igazságügy-miniszter 1917-ben: „Lecsukatom a Vörös Katát, ha tovább folytatja üzelmeit”.

1918. október 31-én a háborúból kiábrándult közvélemény szemében rendkívül népszerű Károlyi lett a miniszterelnök. A népköztársaság november 16-i kikiáltása után ő gyakorolhatta az állami főhatalmat is, 1919. január 11. után már ideiglenes köztársasági elnökként. A következetes, ám sokszor illúziókat kergető, közepes politikai képességű Károlyi kormányzása látványos kudarcot vallott. Remélte, hogy antantbarát, pacifista politikával meg lehet őrizni a történelmi Magyarország területi integritását, a győztes hatalmak ígéreteiben bízva nem mozgósította a nemzeti önvédelem meglévő, bár fogyatkozó tartalékait. 1919. március 21-én a Vix-jegyzék területi követelései miatt lemondott ideiglenes köztársasági elnöki tisztségéről, s július 4-én feleségével Ausztriába távozott.

A házaspár és három gyermekük az emigrációban szűkösen élt, mert itthon a grófot teljes vagyonelkobzásra ítélték. Katinka mindent megtett, hogy férjét az igaztalan vádak alól tisztázza, és sokféle munkát vállalt, még taxit is vezetett, hogy megkeresse a mindennapra valót. Károlyiék a szociáldemokrata, majd a kommunista mozgalomhoz közeledtek, 1931-ben több hónapos körutat tettek a Szovjetunióban, útjukról Katinka riportsorozatban számolt be. A második világháború idején Londonban éltek, a magyar emigráns csoportok egyesítéséért küzdöttek, Károlyiné a New Statesman és a Tribune című lapok munkatársaként több száz cikket írt.

A második világháború után, 1946-ban tértek haza Magyarországra, ahol az Országgyűlés törvénybe iktatta Károlyi érdemeit és megsemmisítette az őt elmarasztaló korábbi bírósági ítéleteket. Katinka az itthon töltött rövid idő alatt a fóti Károlyi-birtokon gyermekotthont szervezett. 1947-ben Károlyi Mihályt franciaországi követté nevezték ki, ezért Párizsba költöztek. A Rajk-per hatására azonban Károlyi 1949-ben lemondott tisztségéről, s megint az emigrációt választotta. Feleségével a dél-franciaországi Vence-ban telepedtek le, s megpróbálták mozgósítani a nemzetközi közvéleményt a koncepciós perek szervezőivel szemben.

Károlyi Mihály 1955-ben meghalt, felesége 1962-ben hazahozta a hamvait, majd 1963-ban hazatelepült, s a belvárosi Károlyi-palotában kapott egy lakosztályt. Idejét megosztotta szülő- és befogadó hazája közt. Önéletrajzi visszaemlékezéseinek két kötete: Együtt a forradalomban (1967) és Együtt a száműzetésben (1969) a kor nélkülözhetetlen forrásmunkái, nemcsak a viharos történelmi események, de a magyar arisztokrácia békebeli életének hiteles ábrázolása miatt is. Andrássy Katinka férje utolsó, Hit, illúziók nélkül című művének kiadásával próbálta megértetni és megismertetni Károlyi Mihály politikáját és eszméit.

Andrássy Katinka a dél-franciaországi Vence-ban férje emlékére alkotótábort alapított fiatal képzőművészek számára. Élete végén az atomháború és a környezetszennyezés fenyegetése foglalkoztatta. Franciaországban, Antibes-ban hunyt el 1985. június 12-én, 93 évesen, kívánsága szerint hamvait magyar földben temették el. Életéről Kovács András rendezett filmet A vörös grófnő címmel.