Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Így csapott le negyvenezer watt pörölyével az Iron Maiden Budapesten 1984-ben

2020. október 27. 15:55 Turbucz Dávid

<

Kevesellt jegyár

Ilyen „beharangozás” után került sor az 1984. augusztusi koncertre. Az Iron Maiden tehát nem volt ismeretlen Magyarországon, azonban ilyen jelentőségű koncertre ebben a műfajban korábban nem került sor.

A tévé a The Number Of The Beast klipjét játszotta le ízelítőül. A Népszava július 28-án adott hírt arról, hogy augusztus 17-én Iron Maiden-koncert lesz Budapesten. A Népszava és a Népújság a koncert napján is közölt cikket az aznapi eseményről. A Népújság szerint: „a világ legnagyobb színpadi fény- és látványshow-ját” mutatja be az Iron Maiden.

A regionális lapok közül csak a Dunántúli Hírlap informálta olvasóit (július 27-én). A koncertről a legtöbb információ így az ifjúsági magazinokban volt olvasható. A koncert megszervezéséről R. Székely Julianna írt hosszan az Új Tükör című hetilapban. A kapcsolatot a Multimedia Organisation Limited júliusban vette fel a magyar szervezőkkel, a Budapest Sportcsarnok (BS) részéről Tőrös Istvánnal. Néhány napon belül megegyeztek a legfontosabb részletekről: technikai feltételek, gázsi, koncertjegy ára stb.

Az európai szervezők a jegy árát (120 forint) alacsonynak tartották, azonban tudomásul vették, hogy ez szociálpolitikai kérdés. A hiányzó összeget a magyar állam pótolta ki. A jegyek hirdetése, árusítása július 20-án kezdődött. Július 27-én jelentek meg a sajtóban az első – említett – hírek a koncertről. A BS munkatársai kapcsolatba léptek a budapesti pártbizottsággal és a rendőrséggel is az engedélyek beszerzése és a biztonsági intézkedések érdekében. A koncert helyszínének a BS parkolóját választották ki, ugyanis a rendezők féltek, hogy a rajongók szétverik az épületet.

A koncert napja a színpad előkészítésével és az utolsó eligazítással telt. A Hilton Szállóból öt óra körül érkezett meg a helyszínre az Iron Maiden egy fehér Mercedesszel. Fél hatkor sajtótájékoztatóra került sor: három magyar újságíró ve(hete)tt ezen részt és egy amerikai filmes stáb, akik filmfelvételt készítettek a turnéról. Emiatt a budapesti koncertről a Behind The Iron Curtain című dokumentumfilm tartalmaz egy kb. 10 perces részletet. A koncert a Vikidál Gyula fémjelezte P. Box fellépése után fél 10-kor kezdődött, s éjfélig tartott.

Az eseményről az Új Tükör viszonylag rövid terjedelemben írt, tárgyilagos módon anélkül, hogy a zenekarra és rajongóira negatív tartalmú megjegyzéseket tett volna. A Magyar Ifjúság írása, Nagy Győző cikke a kívülálló érdeklődő nézőpontjából mutatta be az eseményt, illetve mutatta volna be, mert nem jutott a társával a színpad közelébe. A Világ Ifjúsága az októberi számában lelkes beszámolót közölt a koncertről, amelyen 25 ezren vettek részt. Ez a cikk tartalmazta a zenekarral kapcsolatos alapvető információkat is, amelyek az angol heavy metal zenekar népszerűségét, világhírét és sikereit jelezték.

A zenekar történetének áttekintése során az újságíró kitért arra, hogy miért is olyan sikeres ez a zenekar. A szerző elsőként az együttes nevét említette: Vasszűz, amely egy kínzóeszköz volt a középkorban. A zenekar nevét minden albumborítón és a reklámanyagokon is egységesen tüntették fel. A második tényező Eddie, a zenekar kabalafigurája, egy zombi, „amely azóta is elmaradhatatlanul áruvédjegye, márkajele a zenekarnak”. Minden lemezborítón látható, és a budapesti koncerten is feltűnt az Iron Maiden című szám alatt. Harmadikként „az évek óta tartó horrorhullámról” írt az újságíró (képregények és filmek formájában), amelyet a zenekar „jól lovagolt” meg. Ezt jelképezi Eddie figurája is. Végezetül a professzionális előadásmódról és a pénzről ejtett szót.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Így csapott le negyvenezer watt pörölyével az Iron Maiden Budapesten 1984-ben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra