Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

I. Jakab skót király elbújt a pincében, míg az udvarhölgyek feltartották a merénylőket

2021. február 20. 10:44 Múlt-kor

<

A deszkák fogságában

Johanna királynő udvarhölgyeivel azonnal az ajtóhoz sietett, azonban rá kellett döbbenniük a keserű igazságra: már régen nyitva volt, ugyanis az egyik merénylő, Robert Stewart betörte a zárat. Míg a hölgyek az ajtóval foglalatoskodtak, a király a menekülés útját kereste.

Átvizsgálta az ablakokat, ám azok az ólmozott betétek miatt túlságosan masszívnak bizonyultak, és nem törtek be. Ezt követően a kéményt vette célba, leakasztotta az egyik piszkavasat, majd a padlódeszkákat kezdte felszedegetni, amelyek alatt valamilyen pincehelyiség lehetett.

Ez egy csatornaszerűséggel volt összekötve a közeli árnyékszékkel, ahol el is bújt az uralkodó, sőt el is menekülhetett volna, ha néhány nappal korábban nem zárják le a külső udvari nyílást, ahová korábban számos „teniszlabda” pottyant be.

Mindeközben a királynő egyik udvarhölgye, bizonyos Catherine Douglas saját testével feszült neki a bejárati ajtónak, hogy az illetéktelen behatolókat kizárja. A merénylők azonban végül betörtek az épületbe, a merész ellenálló karját pedig állítólag el is törték.

Az asszonyok heves sikoltozásba kezdtek és a források szerint többen – közülük a királyné is – megsérült az ezt követő dulakodásban. Ám a betörők nem a nők miatt jöttek, így futni engedték őket. Nyomban el is hagyták a kolostort.

A szakirodalom által 30 fősre becsült összeesküvői csoport az épület minden szintjét átvizsgálta, ám nem lelték a királyt. Jakab egy idő után úgy vélte, hogy eleget várt, a betörők már bizonyára elmentek, így megkockáztatott egy röpke kiáltást a hölgyek felé (egyes források a sírás szót használták).

Az egyik páncélos férfi meghallotta a zajokat, és visszatért a terembe, ahol észrevette, hogy a padló deszkái nem tökéletesen voltak visszaillesztve. Miután jelzett a többieknek, felszedték a deszkákat, és ráleltek az uralkodóra.

Egyikük egy késsel a kezében ugrott le hozzá. A még mindig jó erőben lévő, 43 éves Jakab pedig állítólag megragadta őt a vállánál, és kidobta a pincehelyiségből. A második beugró embert a király torkon ragadta, és hozzávágta a következő merénylőhöz.

A fáradt királynak sok esélye nem volt fegyver nélkül a túlerővel szemben. Végül Sir Robert Grahamnek (Albany hercegének egyik hű embere) sikerült súlyosabb sérülést ejtenie rajta, majd egyre csak érkeztek a tőrdöfések.

Állítólag 16 sebet ütöttek rajta támadói, mire megadta magát. Az események nem kevés zajjal jártak és minden bizonnyal a hölgyek is értesítették Perth lakóit, akik hamar odaértek a kolostorhoz, ahonnan gyorsan elmenekült a néhány merénylő.

Nem jutottak messzire. Bizonyára nem volt gondosan kidolgozott tervük a merénylet utáni időre, és nem is számoltak a királyné haragjával. Johanna – miután meggyőződött fia biztonságáról – valóságos hajtóvadászatot indított a merénylők ellen.

A király nem élte túl a támadást (a perth-i kartauzi rendházban temették el), ám a gyilkosok sem húzták sokkal tovább: mindannyiukat elfogták. Néhányukat megkínoztak (Jakab nagybátyjának, Walter Stewartnak, Atholl earljének kínzása például három napon át tartott), majd kivétel nélkül mindenkit kivégeztek. 1437. március 25-én már az új király, a mindössze hét esztendős II. Jakab fején volt a korona.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

I. Jakab skót király elbújt a pincében, míg az udvarhölgyek feltartották a merénylőket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra