Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Horogkeresztre cserélte a vörös csillagot Sztálin legígéretesebb tábornoka

2021. július 14. 15:05 Múlt-kor

<

Oroszország Sztálin nélkül

Néhány hadosztálynak sikerült kitörni a gyűrűből, a teljesen lesoványodott Vlaszov azonban a katlanban ragadt. Átöltözött közkatonai egyenruhába, és szakácsnőjével két héten át a mocsaras volhovi erdőben bolyongott. Kunyhókban bujkált, majd júliusban egy, a megszállók által kinevezett sztaroszta (falufőnök) a nyomára vezette a németeket. Egy pajtában találtak rá.

Hadifogolytáborba szállították, ahol balti német tisztek igyekeztek rávenni az átállásra. Ennek – ki tudja, milyen hosszas belső vívódást követően – az lett az eredménye, hogy már 1942 szeptemberében olyan, Vlaszov aláírásával ellátott röplapokat szórtak le gépeikről a németek, amelyek az átállásra buzdították a szovjet katonákat, és az altábornagy hamarosan még ennél is továbbment. 1942 decemberében megalakította a Vörös Hadsereg egykori tisztjeiből álló Orosz Nemzeti Bizottságot, amelynek élén a demokratikus Oroszország létrehozását tűzte ki célul.

Vlaszov az 1917. februári polgári forradalom alapjain álló Orosz Birodalmat kívánta feltámasztani. Mint 1943-ban a német lapok beszámoltak róla, Vlaszov kijelentette, hogy német győzelem esetén nem akarja lerombolni a bolsevikok által épített gyárakat, elvenni a parasztoktól a traktorokat vagy felszámolni az új kor vívmányait, ám a gazdaságot az orosz nép szolgálatába kívánja állítani, miután a bolsevikok ezt elmulasztották.

Az altábornagy nyilvánvalóan tisztában volt azonban azzal, hogy Hitler nem tekinti igazi partnernek, és egy esetleges német győzelem esetén is csak igen korlátozott szuverenitással rendelkező Oroszország felépítésére lett volna lehetősége, mégis vállalta a velük való kollaborációt. Tudta azt is, hogy szovjet győzelem esetén számára nem lesz kegyelem.

Ekkoriban azonban már számos kifogása lehetett Sztálinnal szemben, akiről korábban még tisztelettel beszélt. Nem elég, hogy a nagy terror idején sok barátja és bajtársa „tűnt el”, a jómódú gazdák, ún. kulákok ellen indított hadjárat Vlaszov és felesége szüleit is érintette, ráadásul a szovjet vezér a volhovi katlanban gyakorlatilag feláldozta Vlaszov hadseregét. Küszöbön állt egy általa vezetett, oroszokból álló Wehrmacht-hadtest létrehozása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Horogkeresztre cserélte a vörös csillagot Sztálin legígéretesebb tábornoka

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra