Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Hordóban a Niagara zuhatagába

Hordóban a Niagara zuhatagába

Hajmeresztő vállalkozásba fogott 1901 októberében egy 63 éves özvegy amerikai tanítónő: hordóba szállva kívánt a Niagara-vízesés tetejéről az 53 méteres mélybe zuhanni. Habár többen megkísérelték előtte a lehetetlent, addig senki nem élte túl a kísérletet.

Annie Edson Taylor férje elhunyta után kisebb-nagyobb munkákból tartotta el magát. A hatodik ikszet is elhagyva arra gondolt, nem akarja életét egy szegényházban befejezni, így pénzt szerez. A századforduló legnépszerűbb látványosságai, amelyek hatalmas tömegeket vonzottak, és gyakorlatilag egy teljes szórakoztató üzletág épült rájuk, a különböző hajmeresztő mutatványok voltak. Annie tudta: ha fel akarja magára hívni a figyelmet (amely általában bevétellel is járt), ez az egyetlen esélye.

Miután rávett egy ügynököt, Frank Russellt, hogy támogassa az öngyilkos mutatványát, együtt utaztak el a vízeséshez, hogy meggyőzzék az illetékes hivatalt, engedélyezzék tervüket. Mivel korábban számos vállalkozó kedvű „őrült” (ahogyan akkor hívták őket: daredevil, azaz fenegyerek) lelte halálát hasonló produkció során, a tisztviselőket csak egy sikeres „próbazuhanás” győzhette meg. Miután a gyanútlan „önkéntes”, egy macska túlélte a megpróbáltatást, az özvegy is zöld utat kapott.

A New York Times tudósítása szerint 1901. október 24-e délutánján – éppen Mrs. Taylor születésnapján – több ezer ember gyűlt össze a Niagara alján. Számtalan ismerőse igyekezett lebeszélni az asszonyt vakmerő tervéről. Az utolsó pillanatban még az ügynöke is elbizonytalanodott, mondván, hogy egy halálos kimenetelű katasztrófa esetén jelentős bírságot kellene kicsengetnie.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. különszám számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra