Honnan származik a tortából előbújó táncosnő ötlete?

2019. április 26. 08:52 Múlt-kor

Ezek a torták ma már sokszor nem ehető anyagból készülnek, hanem például kartonpapírból, az elképzelés továbbra is ugyanaz: legénybúcsúkon, születésnapokon, vagy más hasonló ünnepek alkalmával, ha egy nagy, vállmagasságig érő torta előkerül, a legtöbben arra fognak számítani, hogy egy lengén öltözött hölgy van benne.

A különös szokás a „Van, aki forrón szereti” című Marilyn Monroe-klasszikusban is feltűnt (habár itt egy géppisztolyos gengszter ugrik elő a tortából, és tüzet nyit az ünneplőkre), azonban számtalan más esetben is – akár paródia formájában – előfordult a mozivásznon. A rutin minden esetben ugyanaz: a nő – akár meztelenül, akár nem – előbukkan a tortából, és kihívó táncával szórakoztatja a vendégeket. Honnan származik ez a hagyomány?

A modern civilizációk nem az elsők, ahol az embereknek eszükbe jut ételükkel játszani. Az ókori Róma hírhedt volt falánk lakomáiról, ahol levesestálakból itták a bort és tornyokban álltak a finomabbnál finomabb fogások. A főzés művészet volt, és a szakácsok ehető műalkotásokkal is előálltak. Ilyen volt például az a halas tál, amelyben úgy úszott a szószban a hal, mintha még élne.

A középkori ínyencek folytatták ezt a hagyományt, gyakran olyan módon beállítva az elkészített állatot, mintha még élő lenne. Előfordult az is, hogy egy pitébe élő madarakat helyeztek, amelyek a sütemény felvágásakor kirepültek, szórakoztatva a jelenlévőket. 1454-ben a franciaországi Burgundia hercege olyan lakomát tartott, amelyen az egyik óriási pitéből 24(!) zenész játszott egyszerre.

A 17. századra az ekkora ételbe rejtett létszámok már nem voltak olyan népszerűek. 1626-ban I. Károly angol királynak és feleségének egy olyan tortát szolgáltak fel, amelyből egy teljes páncélzatba öltözött törpe pattant elő. Néhány évszázadba még beletelt, mire a nők lettek az előnyben részesített kulináris attrakció. 1895 májusában Stanford White amerikai építész New Yorkban olyan lakomát tartott, amely még a San Franciscó-i és cincinnati lapokba is bekerült. Mivel érdemelte ki ezt?

A gazdag és híres elitnek tartott bálon jelen volt Nikola Tesla feltaláló és Charles Dana Gibson grafikus művész is, a legfőbb látványosság pedig egy galvanizált vasból készült pite volt, amelyből, miután begurították a terembe, egy 16 éves szépség, Susie Johnson tűnt elő, és énekelni kezdett, miközben „csupán egy darab áttetsző géz volt rajta”. Az esetet egy széles körben újranyomtatott rajz is rögzítette, „A lány a pitében a háromezer-ötszáz dolláros vacsorán a művész Breese New York-i stúdiójában” címmel. A rajzot ismét széles körben terjesztették még abban az évben, amikor Johnson eltűnt, és abban reménykedtek, a rajz segít megtalálni.

„A modern művész megalkotása: Művészet és kultúra az aranyozott kor Amerikájában” című könyvében Sarah Burns is megemlíti a „pités lányos vacsorát”, azt állítva, „ez a lakoma lett a művészet és a társadalmi elit dekadenciájának jele, amely halálosan összefonódik az élvezetes örömök hajhászásában és az ártatlanság megrontásában.” Az ilyen ítéletek ellenére a hagyomány tovább folytatódott. Az 1895-ös eset azonban már csak azért is emlékezetes maradt, mert White ezen az eseményen csábította el Evelyn Nesbit kórusénekes-színésznőt, akinek férje, Harry Thaw milliomos ezért 1906-ban meggyilkolta White-ot, „az évszázad büntetőperét” eredményezve.

Thaw pere során az újságok, amikor felidézték a 11 évvel azelőtti este történéseit, gyakorta említették meg Susie Johnson mutatványát és emelték ki egyúttal a hírességek jelenlétét. Könnyen lehet, hogy a többszörös botrány és az esemény exkluzív mivolta miatt éppen ez az elem – a hatalmas desszertből előbújó nő – vált az ilyen események legfigyelemreméltóbb szimbólumává, majd szinte alapkellékévé.