Hóna alatt a Mona Lisával sétált ki a Louvreból
2024. december 12. 09:49 Múlt-kor
Vincenzo Peruggia reggel hatkor felkelt, megmosakodott, felvette legszebb ruháját és elindult korábbi munkahelyére a Louvre-ba. Korábban ott üvegesként dolgozott, most azonban egészen más terv járt a fejében. Úgy vélte a Mona Lisa Olaszországhoz tartozik, mivel azt az itáliai születésű Leonardo da Vinci festette. Szerinte jogtalanul helyezték el a Louvre-ban. Útja egyenesen a Salon Carré-ba, a múzeum legdíszesebb termébe vezetett.
Napjainkban a Mona Lisát több millióan tekintik meg a Louvre-ban, hogy legalább fényképet készíthessenek a golyóálló üveggel védett, felbecsülhetetlen értékű műalkotásról. A történelem során azonban korántsem élvezett ekkora védelmet, amit Vincenzo Perugia, a Louvre korábbi alkalmazottja ki is használt.
Vincenzo Perugia lehetetlen küldetése
1911-ben egy átlagos napon 166 teremőr tartózkodott a múzeumban, hétfőnként azonban zárva volt, így csak 12-en vigyáztak a műtárgyak épségére. Peruggia szinte teljesen egyedül maradt a Mona Lisa festménnyel és a teremben lévő több tucat alkotással.
A Mona Lisát a 20. század elején mindenféle védőréteg nélkül őrizték, ahogy a Louvre szinte minden másik festményét is
Naplója szerint útközben teljesen elbizonytalanodott, de amikor élőben meglátta a festményt elszállt minden kételye és elhatározta magát. Ekkoriban a Mona Lisát nem védte semmilyen védőburkolat, mint napjainkban, egyszerűen csak négy fémszögre volt felakasztva.
Peruggia közelebb lépett óvatosan megfogta a festményt, majd hangtalanul távozott abba az irányba, amerről érkezett. Ügyelt arra, hogy lépései ne keltsenek zajt, de nem is sietett, nyugodtan sétált.
Perugia tudta, hogy ki kell vennie a festményt a keretből. Ezt a legközelebbi szolgálati személyzet által használt lépcsőházban kívánta megtenni. Ahogy a legtöbb itáliai reneszánsz remekművet, a Mona Lisát sem vászonra, hanem szépen megmunkált falapra festették. Ezért a fémkapcsok által biztosított keretből való kiszabadítása nem tarthatott tovább egy percnél.
Választása nem véletlenül esett erre a helyre, hiszen jól tudta, hogy a lépcsőház alján lévő ajtón könnyen kijuthat az épületből. Balszerencséjére az ajtó zárva volt. Ez azonban cseppet sem lepte meg a férfit, hiszen minden eshetőségre gondolt. A magával hozott kisméretű csavarhúzóval nekilátott a zár feltöréséhez. Már majdnem sikerült a terve, amikor hirtelen hangokat hallott a lépcsőn, ezért a lebukástól félve azonnal abbahagyta a zártörést és a közeli sötét sarokban várt.
A lépcsőn lefelé tartó alak a Jules nevű vízvezetékszerelő volt, aki már régóta a múzeumban dolgozott. Így, ha látta volna Peruggiát minden bizonnyal felismerte volna. A férfi szerencséjére azonban nem találkoztak.
Perugia nem távozhatott azon az útvonalon, melyen eredetileg szeretett volna így visszatért a múzeum termeibe. Természetesen senki nem láthatta meg, hogy a világ egyik legértékesebb műalkotását cipeli a hóna alatt, így ötletes megoldáshoz folyamodott. Levette nagyméretű ballonkabátját és óvatosan becsomagolta a festményt. Majd megragadta és kisétált azon a bejáraton, ahol érkezett. Reggel fél nyolckor már lovas szekéren volt, melynek tulajdonosa némi fizetségért cserébe egészen a lakásáig szállította.
Dicsőséges visszatérés
A férfi elképesztő boldogságot érezhetett, hiszen gyorsan és sikeresen teljesítette célját, biztos volt benne, hogy a festmény hamarosan visszatér jogos otthonába, Olaszországba. A műzeumi személyzetnek 26 órába telt, mire észrevették, hogy a kép egyáltalán hiányzik. Ez csak elsőre meglepő, hiszen Da Vinci alkotása nem tarozott Louvre-ban található legnépszerűbb vagy legértékesebb darabok közé. Amikor a lopásra mégis fény derült felbolydult nemcsak a francia, de az egész európai sajtó. A párizsi nép megtámadta a rendőrség központját, bár nem azért, mert annyira kedvelték a Mona Lisát, hanem mert a lopás puszta ténye is felbőszítette őket.
A Louvre talán legjellegzetesebb kiállítási terme a Salon Carré
Perugia nem örülhetett sokáig, hiszen két évvel később a francia hatóságok felfedezték, ahogy a férfi megpróbálja eladni a festményt a firenzei múzeum igazgatójának, aki az illetékesek értesítése után elutasító módon válaszolt a gyanúsnak tűnő ajánlatra.
A magát hősnek tartó férfi azonban mégis elérte célját, hiszen, ha ideiglenesen is, de a festmény visszakerült Itáliába, a Louvre két évre kölcsönadta a legnevesebb múzeumoknak és csak utána tért vissza Franciaországba. Népszerűsége az egekbe szökött, hiszen a mestermű visszatérése alkalmából rendezett ünnepségen tízezrek tolongtak, hogy megcsodálják Da Vinci ikonikus alkotását.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
