1945. április 14-én egy 19 éves lány naplóírásba kezdett a salzwedeli koncentrációs táborban. „Lágerutazásának” ez már a harmadik állomása volt, felszabadulásának pedig a második napja. Holländer Margit nemcsak szavakkal próbálta leírni azt a minden korábbi tapasztalatától szélsőségesen különböző világot, amelyet Auschwitzban, Bergen-Belsenben és Salzwedelben látott, hanem rajzokkal is. Deportálásának története felfűzhető egy idővonalra, nyomon követhető akár egy térképen is, és elmesélhető ruhatörténeti csomópontok mentén, vagy a természeti környezettel való érzelmi viszonyán keresztül.

Holländer Margitot 1944 nyarán Újpestről deportálták, Birkenau épülőfélben lévő, ivóvízzel és csatornával alig ellátott táborrészébe került. Néhány hét után munkára válogatták, és Bergen-Belsenbe vitték. A táborgalaxis belső működési rendje folytán azonban itt is csak egy rövid időt töltött el. Az 1944 nyarán idekerült csoportok még jobb ellátást kaptak, és elkerülték a tífusz kitörését, az ételosztás utolsó hetekben való elmaradását, a tábori adminisztráció összeomlását, és azt az időszakot, amikor a lágert több ezer temetetlen holttest borította be.

„Fél-szabadítva”

Margit minderről csak hónapokkal később, a túlélő nők és férfiak beszámolóiból értesült, őt ugyanis még október elején továbbszállították Salzwedelbe, Neuengamme egyik altáborába, amelynek női foglyait az SS a közeli fém- és huzalgyárban 12 órás váltott műszakban dolgoztatta.

Salzwedelt az amerikai hadsereg 1945. április 14-én szabadította fel. A szövetségesek legelső intézkedésként lekapcsolták a szögesdrót kerítésről a villanyáramot, majd kinyitották a lezárt kapukat, és őrizetbe vették azon SS-katonákat, akiknek nem sikerült megszökniük.  A felszabadított foglyokat hamarosan a környék legnagyobb hontalantáborába szállították, így a naplóíró immáron másodszor került a fenyvesek övezte Bergen-Belsenbe, de ezúttal a koncentrációs tábor szomszédságában lévő egykori SS-tábor barakkjainak egyikébe. Margit az októberi hazatéréséig az itt létrehozott menekülttábor lakója volt.

Bergen-Belsenben a brit–kanadai egységek megérkezése után a közvetlen életveszély elmúlt, de az elszenvedett megpróbáltatások utóhatásai miatt még ezrek lebegtek élet-halál között, és sokan haltak meg már szabad emberként. A túlélők egyfajta félszabadságként fogták fel ezt az akár hónapokig is elhúzódó átmeneti állapotot. Margit transzportja végül október 7-én indult el az akkori Csehszlovákián keresztül Budapestre, ahová végül lassú és nehézkes, 11 napos utazás után érkezett meg. Otthon senki és semmi nem várta, családja Auschwitzban pusztult el, amijük volt, azt pedig elsodorta az 1944–1945-ös esztendő.

A „halál geometriája”

A koncentrációs táborok minden holmijától megfosztott lakóinak csak kivételesen ritka esetben adatott meg a papírhoz és ceruzához jutás lehetősége. A deportáltak jellemzően 1945 tavaszán – sokszor lopott, gyári nyomtatványokon – láttak hozzá gondolataik rögzítéséhez. E szövegek visszatekintéssel indulnak, jellemzően a németek bevonulásától a gettósítástól veszik sorra az eseményeket. A személyes életút történései idővel aztán elérik az írás időpontját, és a memoár naplóba fordul, hogy ezután az eseményekkel közel egy időben szöveggé formált gondolatokat, érzéseket közöljön.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tél számában olvasható.