Hogyan segített egy szökött apáca egy kiugrott szerzetesnek megváltoztatni a világot?

2017. október 26. 08:25

Katharina von Bora – vagy magyarosan Bóra Katalin – 1499-ben született egy elszegényedett német nemesi család lányaként. Mindössze 5 éves volt, amikor szülei egy apácazárdába küldték őt, ahol életének első felét töltötte a világtól szinte teljesen elzárva. A Lipcse mellett található, Nimbschen városának apácazárdájában tanult meg írni, olvasni, majd később latinul beszélni és énekelni is. Valószínű, hogy a zárdában töltött évek alatt ismerkedett meg a könyvelés és a birtokigazgatás fortélyaival is, amelynek később igen nagy hasznát látta.

Miután Luther 1517. október 31-én kiadta a keresztény vallás megújítását célzó, 95 pontból álló vitairatát, az általa megfogalmazott gondolatok futótűzként terjedtek az egyházon belül. A cölibátust és a szerzetesi életet elvető röpiratai utat találtak a nimbscheni apácazárda falai közé is. Hatásukra Katalin néhány társával úgy döntött, hogy elvetik esküjüket és távoznak a zárdából. Ezt azonban könnyebb volt kimondani, mint ténylegesen véghez is vinni.

A nimbscheni apácák egy titkos üzenetet juttattak el Lutherhez, aki egy helyi kereskedővel együttműködve dolgozta ki az akciófilmbe illő apácaszöktetés veszélyes – kudarc esetén halálbüntetéssel fenyegető – tervét. 1523 áprilisában, nagyszombat éjszakáján aztán az apácák a kereskedő heringekkel megrakott szekerében elrejtőzve jutottak ki a zárdából, majd hamarosan megérkeztek a biztonságot jelentő Wittenbergbe.

A szökött apácákat rövidesen ki is házasították, de Katalin – aki iskolaigazgatóként kezdett dolgozni – sorra elutasította a kérőket és kijelentette, hogy kizárólag Lutherhez hajlandó hozzámenni. A reformátor bár kezdetben vonakodott a násztól, végül beadta a derekát. Döntéséről később úgy írt, hogy „megnevettette az angyalokat és megríkatta az ördögöket.”

A kiugrott szerzetes és a szökött apáca menyegzője hatalmas botránynak számított a korban, hiszen az egyház évszázados tanításaival ment szembe úgy a szerzetesi eskü, mint a papi nőtlenség elvetése terén. Nem véletlen hát, hogy Luther ellenfeleinek célkeresztjébe azonnal Katalin került. A lehető legrosszabb dolgoknak mondták őt el, kezdve attól, hogy alkoholista és pénzsóvár egészen addig, hogy egy szajha, aki házasságon kívül szült gyermeket Luthernak.

A nagy reformátor szövetségesei sem voltak teljesen kibékülve Katalin személyével, aki messze túllépett a korban elvárt „engedelmes feleség” háttérbe húzódó szerepén, és nagyon is aktív szereplőjévé vált a férje vezette mozgalomnak. Rendszeresen részt vett ugyanis Luther híres asztali beszélgetésein, ahol a meghívott vendégek latinul társalogva dolgozták ki a reformáció kereteit. Minthogy a nők általában ki voltak rekesztve az ilyesfajta társalgásokból, Katalin puszta jelenléte is eléggé különösnek számított, hát még az, hogy aktívan hozzá is járult az itt folyó műhelymunkához. Az asztali beszélgetések átiratait vizsgáló modern kutatások kimutatták, hogy a szövegek későbbi szerkesztői Katalin számos hozzászólását eltávolították vagy egy-egy másik, jelen lévő férfinak tulajdonították őket.

Luther ugyanis Katalinra bízta az egykori Ágoston-rendi kolostor irányítását, ahol ő jövedelmező üzletet alakított ki. A három emeletes épületben rövid idő múltán szálloda, kollégium és egy 16. századi értelemben vett konferencia-központ is üzemelt. A Luther hírneve által Wittenbergbe vonzott egyetemi professzorok és diákok örömmel fizették ki a legmagasabb árat is az itt kínált szobákért, az így befolyt összegből pedig Katalin újabb és újabb vállalkozásokat indított. A Luther-házaspár üzleti érdekeltségei körébe tartozott ekkor egy hatalmas farm, számos zöldséges- és gyümölcsöskert, halastavak és egy évente több mint 5 ezer liter sört gyártó sörfőzde is. Korabeli városi nyilvántartások pedig azt mutatják, hogy senki nem birtokolt több marhát és disznót ekkor Wittenbergben mint ők.

Bár a kortársakat erősen meghökkentette a házaspár munkamegosztása, a nagy reformátor számára nem okozott problémát az üzleti sikerek átengedése feleségének. Luther így gond nélkül folytathatta szakadatlan utazásait, prédikációit és egyetemi előadásait – amelyek egyébként ugyancsak szép summát hajtottak a családi kasszának. Levelezéseikből kiderül, hogy nagyon is tisztában volt azzal, mit köszönhet feleségének, akit olykor „Lord Katie”-nek nevez, máskor úgy emlegeti mint „Wittenberg hajnalcsillaga”, aki mindenkinél korábban kel, hogy igazgassa az egyre növekvő vállalkozásaikban dolgozó alkalmazottakat és gondoskodjon hat gyermekükről, amíg ő tudományos munkáját végzi.

Bár a házaspár kapcsolata valószínűleg még nem feleltethető meg a modern értelemben vett nemi egyenlőségnek, halála előtt Luther még egyszer megrázta a korabeli világot ezen a téren. Végrendeletében gyermekei helyett Katalint nevezte meg kizárólagos örököseként – ami annyira szokatlannak számított a korban, hogy egy bíróság törvénytelennek is minősítette a végakaratot.

Luther halála után azonban nem csak a végrendelet végrehajtása jelentette az egyetlen problémát az özvegyen maradt asszony számára. Előbb a vallásháborúk miatt kellett elhagynia gyermekeivel Wittenberget, majd később egy pestisjárvány kényszerítette ugyanerre. Végül hat évvel élte túl férjét és 1552-ben hunyt el Torgau városában.