Hogyan próbálták meg orvosi célra használni az állati ürüléket a középkorban?
2019. december 5. 17:37 Múlt-kor
Amikor az ember megbetegszik, sok esetben ragadtatja el magát olyan fogadkozásra, mint hogy bármit megtenne, hogy jobban legyen. Ezt természetesen ritkán gondolja szó szerint – mi történne például, ha erre az a válasz érkezne, hogy fogyasszon állati ürüléket?
Változatos alkalmazások
Az állati ürülék orvosi célú használata (vagy legalábbis az ezzel való kísérletezés) nem ismeretlen a világ egyetlen táján sem, és a középkori Európában is előfordult.
Az efféle módszerek nem korlátozódtak természetesen Európára, és még napjainkban is van arra példa, hogy emberi gondokra az állatok salakanyagában keresik a megoldást (elsősorban a kozmetika világában).
Egy 15. századi írországi kézirat egyéb orvosi művek (például a perzsa Avicenna A gyógyítás könyve című írásának egy részlete) mellett tartalmaz egy traktust, amely teljes egészében az állati eredetű trágya gyógyításra való felhasználásáról szól.
A középkori Európában az állati ürülék rendkívül nagy mennyiségben állt rendelkezésre a mindennapokban, a szöveg szerint azonban a különféle állatok salakanyaga más-más bajok gyógyítására alkalmas.
Az írás a vesekő kezelésére a porított egérürüléket ajánlja, vagy önmagában elfogyasztva, vagy „kenőcsként a medencére helyezve, ugyanez lesz hatása.”
A rühesség ellen a kacsa székletét ajánlja: „keverd össze mézzel és lenmagkásával”, ez esetben is pakolásként külső alkalmazásra.
A disznótrágya borral való fogyasztása „elállítja a vérzést és gyógyítja az oldal fájdalmát”, míg az ember szemébe szórt fecskeürülék „eloszlatja azok ködösségét, hályogát és sötétségét”.
A baromfiszéklet „ellenszer azok számára, akik halálos mérgező növényt fogyasztottak, mint például bürköt, bolondító beléndeket, és effélét”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
