Hogyan lett egy unatkozó ügyvédbojtárból minden idők legnagyobb Shakespeare-hamisítója?

2017. november 20. 13:38

Amikor William Shakespeare 1616-ban elhunyt, még korántsem volt egyértelmű, hogy a későbbi korok a világtörténelem valaha volt legnagyobb drámaírójaként fognak emlékezni rá. Bár ma már szinte egy-egy papírfecni is dollármilliókat érhet, ha azon a Bárd kézírása látható, akkoriban még családtagjai és közeli barátai sem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget annak, hogy megőrizzék Shakespeare személyes iratait. Minthogy ezek így javarészt elpusztultak vagy elvesztek, nem csoda, hogy fokozatosan valóságos iparág épült ki a különféle „Shakespeare-dokumentumok” hamisítására. A halhatatlan szerző hamisítói közül pedig kétségtelenül kiemelkedik egy fiatal angol fiú, William Henry Ireland.

William egy londoni könykiadó, Samuel Ireland fiaként született 1775-ben. Bár nem számított egy kifejezetten intelligens gyereknek, mindent megtett azért, hogy lenyűgözze édesapját és maga is híres irodalmár legyen. Samuel Ireland ugyanis szenvedélyesen rajongott William Shakespeare iránt és semmire sem vágyott jobban, mint olyan tárgyakat tudni a gyűjteményében, amelyek hozzá tartoztak.

Apja segítségével William egy kényelmes állást kapott egy ügyvédi irodában. Munkáját csak elvétve ellenőrizték, ezért szinte végtelen szabadidővel rendelkezett. Egy nap, apja gyűjteményében egy régi dokumentumra bukkant egy könyvbe hajtogatva, amelyen Shakespeare aláírása volt látható. Ekkor született meg a fejében a gondolat, amellyel végülis beírta magát a történelembe, igaz, nem pont úgy, ahogy azt tervezte.

Az ügyvédi irodában töltött hosszú órák során nekilátott megtanulni, hogy hogyan is lehet reprodukálni az aláírás pontos kinézetét. Az alig 20 éves fiú így hamarosan tökéletesen tudta hamisítani Shakespeare kézjegyét. Ideje volt hát élesben is kipróbálni a trükköt.

Egy nap apja elé állt egy történettel, miszerint egy, a névtelenségét megőrizni kívánó ismerőse – egy bizonyos Mr. H. – átadott neki egy kéziratot, amelyet maga a Bárd írt. Samuel teljesen elámult a nem mindennapi dokumentumon, amelyet természetesen maga William készített az irodájában. Módszere lényegében nagyon egyszerű volt: A 16. századi jogi dokumentumokon látott írásképet begyakorolva, valamilyen szöveget írt Shakespeare nevében egy üres papírra. A papírt aztán egy gyertya lángjánál kicsit megfeketítette – hogy kellően réginek tűnjön – majd viaszpecsétet helyezett rá, tovább növelve annak hitelességét.

William állítása szerint Mr. H. még további számos hasonló dokumentummal rendelkezik, amelyeket szívesen rendelkezésükre bocsát. Így hát megindult a hamisított Shakespeare-dokumentumok gyártása. Az újabb és újabb szenzációs „felfedezések” – amelyek közt megtalálható volt a Lear király legelső kézirata, illetve a Hamlet egy részlete is – hamarosan a szakértők figyelmét is felkeltették, akik ugyancsak ámuldoztak a korábban sosem látott iratokat látva.

Samuel egyre újabb és újabb dokumentumokat akart, William pedig egyre bátrabb és bátrabb lett. Egy alkalommal már arra is vállalkozott, hogy Shakespeare egy feleségének írt szerelmeslevelét is megalkossa, amelybe egy hajszálat is csempészett.

Végül a legnagyobb vállalkozás hozta el a hamisító vesztét. Egy nap bejelentette apjának, hogy Mr. H. hamarosan egy „korábban teljesen ismeretlen” Shakespeare-drámát szállít majd nekik. A Vortigern című hamis színdarab egy hadúrról szólt, akiből király lesz és szerelembe esik egy Rowena nevű fiatal asszonnyal. William először rendes papírra írta le a szöveget, majd onnan másolta át hitelesebbnek és régebbinek kinéző lapokra.

Bár a színdarab meglehetősen szegényes stílusa és a zavaros cselekmény azonnal gyanút keltett, William még sikeresen megállapodott egy londoni színházzal a Vortigern színpadra viteléről. A korszak egyik legjelentősebb Shakespeare szakértője, Edmond Malone azonban tüzetes vizsgálat alá vonta a hamis színdarabot és a többi dokumentumot, így rövidesen rájött a cselre és napvilágra hozta William Ireland szélhámosságát. Így mire eljött a premier napja, már mindenki tudott a Vortigern valódi szerzőségéről, amelyet végül be sem mutattak.

Bár William ezt követően magára vállalta a hamisításokat, sokan kételkedtek benne, hogy a fiatal fiú képes lett volna ilyen mestermunkára. A közvélemény figyelme azért az apa, Samuel felé fordult és egyre többen őt kezdték el vádolni a hamisítványok elkészítésével. Hiába próbálta védeni magát, az eset teljesen tönkretette a jó hírnevét.

A botrányt követően William Franciaországba költözött, ahonnan csak tíz év múltán tért vissza. Ugyan 1832-ben még egyszer megpróbálkozott visszatérni az irodalmi életbe, de terve a Vortigern második kiadásáról végül kudarcba fulladt. Három évvel később, 59 éves korában hunyt el.