Hogyan látták a magyar írók az első világháborút?
2024. február 20. 14:20 Réger Ádám
Ady görbe lábujja
Számos költőt és írót felmentettek azonban a katonai szolgálat alól. Érdekes anekdoták keringenek például arról, hogy Ady Endrét miként nyilvánították egyszer alkalmatlanná: Péter I. Zoltán idézi a költő egykori sorozó őrmesterét, Berényi Ferencet, hogy mennyire izgatottan fogadta az egyik sorozóbizottság a költőt:
„A sorozás reggel kezdődött. Idősebb korosztályokat soroztunk, már dél felé járt az idő, amikor a jegyző, aki könyveiből olvasta a regruták neveit, felpillantott az iratokból, és hangosan kiáltotta: Ady Endre! A bizottság tagjai egymásra néztek. Az ajtó lassan kinyílt, és tétova, kacsázó léptekkel, félénken és sápadtan előttünk állt a költő. Féloldalt fésült haja szemébe lógott, ahogy elfogódottan mosolygott, szájából kivillantak aranyfogai. Sötétszürke zakót viselt. Mikor levetkezett, mindnyájan láttuk, hogy jól fejlett, ép teste van, sőt meglehetősen nagy pocakja is.
Az orvos hozzálépett, alaposan vizsgálgatta, és megállapította, hogy fogai hiányosak. Vizsgálta, forgatta, majd odament az ezredeshez, súgott neki valamit, majd újra Ady elé lépett, és ismét tüzetesen megvizsgálta. Hirtelen észrevette, hogy a költő jobb lábának nagyujja természetellenesen el van ferdülve.
Egészen megvidámodott a derék főorvos, és már diktálta is nekem a diagnózist: »foghiány és jobb lábujj nagyfokú elgörbülése, alkalmatlan«. Mindenki fellélegzett.” Véglegesen azonban soha nem mentették fel a költőt, később is sok kellemetlenséget okoztak számára a rendszeresen ismétlődő vizsgálatok.
Ady Endre és Babits Mihály
Az Ábel-történetek szerzőjének, Tamási Áronnak is volt ujjsérülése, és ez rövid ideig bizonyos mértékű engedményhez juttatta őt is: 1916-ban sorozták be, de bal kezének csonkasága miatt hajdúdorogi állomáshelyéről postaszolgálatra küldték Boszniába (bár ebben állítólag az asszonyok körül való sündörgése is közrejátszott). 1918 elején a 46. gyalogezredbe vezényelték Piave mellé Olaszországba, ahol aztán egyik hőstettéért kitüntetést is kapott.
Az 1918. június 15-én indított offenzíva idején asz általa vezetett rajjal egy csőszházra bukkantak, ahol egy olasz géppuskás osztag fészkelt. Az írónál csak egy kézigránát maradt, amellyel az ijedt hadonászásának köszönhetően megrémült olaszokat megadásra tudta kényszeríteni. Tamási Áron Virrasztás című elbeszélésében így emlékezett a támadásra:
„Teli voltam erővel és kedvvel, győzni akartam. S főleg látni, hogy mi a háború… Pokoli hajnal volt, de gyönyörű! Amikor otthon reggeli mellé ültek az urak, mi akkor keltünk át a Piavén. Fegyverem a vízben maradt, sokan maguk is. Három kézigránáttal érkeztem át a Montello lábához, s délelőtt 10 órakor egy olasz géppuskás osztagot elfogtam. Már csak egy kézigránátom volt. De boldog voltam, hogy az olasz osztagban végzetes kárt nem tettem, mivel egy sebesülés történt csupán, az sem akarattal.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
