Hogyan látta a két háború közti Magyarországot az Andrássyak közé beházasuló svéd grófnő?
2017. október 18. 08:40 Simon Beáta
„A piros sportautó nagy sebességgel robog a meleg, csillagfényes éjszakában. Vihar söpör végig a pusztán. A nyílegyenes országutat akácfák szegélyezik. A szél leszaggatja a fehér virágokat a fáról (...) Mintha hóvihar tombolna tavasszal, különös, valószerűtlen, forró és bódítóan illatos hóvihar. Ez a kép rémlik fel bennem, ha a Magyarországon töltött boldog éveimre gondolok. Mintha az Ezeregyéjszaka meséinek színes, egzotikus, vérszagú és rózsaillatú világában éltem volna. Az a régi, feudális Magyarország nincs többé. Elsöpörte a vihar, mint a pusztai akác virágait a szél.” Varázslatosan kezdte visszaemlékezését 1948-ban gróf Andrássy Imréné, született Stella Kuylenstierna már a svédországi szülői ház biztonságában. Az első világháború után került Magyarországra, s a második világégés miatt kényszerült elhagyni otthonát 1945-ben. Lebilincselő memoárja, Ég a puszta címmel egy ideje Kúnos László fordításában magyarul is olvasható. Az asszony egy puritánabb és polgárosultabb kultúrából érkező szemével, ám befogadó módon, idetartozóként mesél rólunk, magyarokról és „feudális” viszonyainkról.
A nemesi származású Stella 1918-ban a 16 éves stockholmi gimnazista lányok gondtalan életét élte, és zongoristakarrierről álmodozott. A Csak egy kislány van a világon kezdetű nóta hallatán kedvelte meg a magyarokat, találkozása a stockholmi magyar nagykövetség attaséjával, „Antracit” gróffal pedig lángra gyújtotta. Kiderült, hogy a kimondhatatlan nevű, jóképű katonatiszt – Andrássy Imre – egy dúsgazdag magyar arisztokrata család tagja. Ez átmenetileg éppen nem volt igaz, mikor a gróf harmadszor kérte meg Stella kezét, hiszen a Tanácsköztársaság alatt megfosztották vagyonától. Végül a szülők is beleegyeztek, hogy 1919. december 16-án lányukat oltár elé vezesse egy katolikus „balkáni” gróf.
Lepraszérum a kertészlakban
A pár 1920 májusában érkezett Budapestre, az Andrássy-palotába. A családi legenda szerint Imre édesanyja, Esterházy Mariette egy figyelmetlen mozdulatával félmillió arany frank értékű falikárpit-sorozatot vásárolt egy párizsi aukción, s férje egy egész palotát építtetett a hatalmas méretű gobelinek köré. Stella anyósától nem csak olyan fényűző fortélyokat látott, hogy a gyöngysort minden évben meg kell fürdetni a tengerben, különben elveszíti a fényét. Azt is megtanulta tőle, hogy a gazdagsággal nem illik hivalkodni, s egy „arisztokrata asszonynak nagy elvárásoknak kell megfelelnie. Orvosnak és papnak kell lennie az alattvalói számára. Velük kell lennie a bölcsőtől a sírig.”
A sok kastély közül először Homonnára, a trianoni békekötés után elcsatolt területre költöztek. Azt mondják, az első világháború alatt a birtok borospincéje állította meg a főváros felé tartó oroszokat. Andrássy Imrét letartóztatták, a vád szerint 1923-ban felgyújtotta a kastélyt, hogy a beszállásolt cseh katonákat kiűzze. Hétszázezer cseh korona óvadék fejében került szabadlábra. Ezután költöztek magyar területre, a Zala megyei Letenyére. Legjobban ezen az elbűvölő helyen érezték magukat, itt nőttek fel gyermekeik, Mária, Erzsébet és Imre. „Csodálatosan gazdag életet éltem itt a gyermekeimmel, a könyveimmel, a zenével, a szociális munkámmal” – írta a svéd grófné. Az országos Tuberkulózis Elleni Liga elnöke volt, Svéd Szent Brigittáról elnevezett gyermekotthont alapított. Letenyén felvilágosítómunkája következtében 24%-kal csökkent a gyermekhalandóság. Meghívta szülőhazájából John Reenstierna professzort, s a kertészlakból kialakított laboratóriumban férjével részt vettek a világraszóló felfedezés, a juhok véréből előállított lepraszérum kikísérletezésében. Az uppsalai egyetem ünnepségén az étlapot a letenyei birtok fényképei díszítették.
Simon Beáta teljes cikkét keresse a Múlt-kor őszi számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
