Hogyan kerülte el Ferrara a pestist, miközben a környező városokban tízezrek haltak meg?
2020. április 6. 17:48 Múlt-kor
A fekete halál néven ismert hírhedt 14. századi pestisjárványt követően időről időre előfordultak a betegség kisebb-nagyobb hullámai Európa számos térségében az elkövetkező évszázadok során. Így volt ez 1629 és 1631 között Közép- és Észak-Itáliában: egyedül Velencében 45 000-en haltak meg, Parma és Verona lakossága pedig egyaránt a felére csökkent. Meglepő módon egyes településeket mintha „kihagyott” volna a járvány: ezek közül a legszembetűnőbb Ferrara városa, ahol utoljára 1576-ban halt meg ember a pestisben – a szóban forgó epidémia során már egy sem, annak ellenére, hogy a környező városokban gátlástalanul pusztított a kór. Hogyan volt lehetséges ez?
Határzár, köztisztaság, személyes higiénia
A rendelkezésre álló források szerint a titok nyitja a határzárakban, a köztisztasági törvényekben és a személyes higiéniában rejlett.
A bubópestis 1347-es első nagy feltűnése óta minden itáliai város kifejlesztette a járvány esetén bevezetendő intézkedések halmazát. Ebbe beletartozott a legtöbb esetben a fertőzöttek elszigetelése, a lehetséges hordozók karanténja, illetve a gócpontokból érkező forgalom korlátozása.
Az elkövetkező három évszázad során különösen a zsúfolt városokban rendszeresek voltak a pestis újbóli felbukkanásai, a hatósági válaszok pedig egyre összehangoltabbak és összetettebbek voltak.
Habár a városok többnyire hasonló intézkedésekkel operáltak, a 17. században körülbelül 30 000 lakossal bíró Ferrara sikertörténete egyedülálló.
A Ferrarai Egyetem mai kutatóinak egy csoportja tüzetesen átvizsgálta a város kora újkori levéltári anyagát, hogy megfejtsék a korabeli járványügyi protokoll hatékonyságának titkát.
A megvizsgált források alapján a határőrizeti és köztisztasági intézkedések mellett a személyes higiéniára vonatkozó programok abban voltak különlegesek, hogy különféle természetes antimikrobiális anyagokat használtak fel – egyes gyógynövényeket, olajokat, de még skorpió- és kígyómérget is.
A Pó egyik ágának partján fekvő körbefalazott város ma az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, a világ egyik első burkolt útrendszerével (1375), illetve a középkorban ritkaságszámba menő csatornázási rendszerével (1425).
Ferrara félúton fekszik Padova és Bologna között – mindkét város óriási veszteségeket szenvedett a pestistől 1630-ban.
A 15. századtól az olyan nagyvárosok, mint például Velence és Firenze folyamatosan kapcsolatban álltak az olyan kisebb városokkal, mint Ferrara az esetleges járványkitörések minél pontosabb és gyorsabb nyomon követése érdekében.
Az e kommunikációból származó ismeretek szabták meg a riadókészültség fokozatát, illetve a hatósági válaszok formáját.
Ferrarában a legmagasabb biztonsági fokozat azt jelentette, hogy a városfal mindössze két kapuja maradt nyitva, ezeknél pedig állandó ellenőrzőcsapatok állomásoztak, amelyek gazdag nemesekből, városi tisztviselőkből, orvosokból és gyógyszerészekből álltak össze.
Aki kintről valamely kapuhoz érkezett, annak be kellett mutatnia menlevelét, amely bizonyította, hogy pestismentes vidékről jött, és az ellenőrök ennek birtokában is tüzetesen átvizsgálták a betegség nyomai után kutatva.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
