Múlt-kor.hu

Hogyan fürdött egy angol királyné a 18. században?

Hogyan fürdött egy angol királyné a 18. században?

2020. március 22. 10:58 Múlt-kor

II. György angol király felesége, Karolina királyné igazi különcnek számított kortársai között, már ami a tisztálkodást illeti. Nemcsak hogy rajongott a rendszeres fürdésért, de ezt – más királyi sarjakkal ellentétben – nem hatalmas fényűzés közepette, hanem egyszerű fadézsákban végezte.

A 17. század embere számára korántsem volt egyértelmű, hogy a higénia és a rendszeres tisztálkodás szükséges az egészséges életmódhoz. Bár már ekkor voltak, akik felvetették, hogy a mosakodással megelőzhetők a különféle betegségek, mások úgy tartották, hogy a fürdés akár károsíthatja is az egészséget, ha az nem a megfelelő körülmények között történik. De mire is gondolhattak, amikor a fürdéshez megfelelő körülményekről beszéltek?

Az 1700-as évekre már legalábbis a fényűző királyi palotákban megjelentek az első, külön helységben működő fürdőszobák. Ezeket előszeretettel díszítették márvány csapokkal, kakas alakú vízköpőkkel és díszes víztározókkal. Gyakran két külön kád kapott benne helyet, amelyek közül az egyikben mosakodtak, míg a másikban leöblítették magukat.

Ehhez képest II. György angol király felesége, Karolina királyné meglehetősen puritán fürdőszobát alakíttatott ki a maga számára. Hordozható fa kádakban fürdött, amelyek a méretei az egészen kis dézsáktól, a hatalmas teknőkig terjedt. A palotába látogató vendégek gyakran panaszkodtak a rozoga kádakra, mivel azokból folyamatosan szivárgott a víz a deszkák között.

A királyné fürdés közben lepedőket teríttetett a kád fölé, amelyekkel a gőzölgő víz fölött valóságos kis szaunát tudott kialakítani. Manapság furcsán hathat, hogy nem meztelenül, hanem ruhában merült a meleg víz alá, majd különféle szappanokkal és krémekkel kente be magát. Előszeretettel használt szamár vagy kanca tejet is testápolóként. Végül egy pamutszövettel törölközött meg. A fürdést követően – orvosa tanácsára – azonnal az ágyba sietett, ahol már előmelegített takarók közé bújt. Más arisztokratáknál nem számított ritkaságnak az sem, hogy az ágyakat már közvetlenül a fürdőszobában helyezzék el.

Karolina királyné tisztálkodási szokásai meglehetősen szokatlannak számítottak a saját korában. A fürdés iránti rajongásának hátterében valószínűleg családjának egészségügyi érdeklődése állhatott, ugyanis tudjuk, hogy a királyné egyik lánytestvére gazdag orvosi könyvtárat hagyott maga után.

Hogyan fürdött egy angol királyné a 18. században?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tavasz: Halálos tudomány

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra