Hitler parancsára lett öngyilkos, majd hősnek kijáró temetést kapott Erwin Rommel

2019. október 14. 12:43 MTI

1891. november 15-én született Heidenheim an der Brenzben. Kezdetben repülőgépmérnök akart lenni, de apja, egy evangélikus algimnázium igazgatója választás elé állította: vagy tanár, vagy katonatiszt lesz. Rommel az utóbbit választotta, a reálgimnázium után Württembergben hadapródként belépett a hadseregbe.

1911-ben egy bálon ismerkedett meg Lucia Maria Mollinnal, akit 1916-ban el is vett feleségül. Ugyanakkor egy másik hölgy iránt is gyengéd érzelmeket táplált, ebből a házasságon kívüli kapcsolatból egy lánya született.

Őt anyja halálát követően feleségével magához vették, de Rommel a botrányt elkerülendő a társasági élet eseményein unokahúgaként mutatta be.

Az első világháború kitörésekor már hadnagyi rangban szolgált, a francia és az olasz frontot is megjárta, többször meg is sebesült. Ott volt, amikor a németek először kísérleteztek a villámháborús taktikával az Alpok vidékénél, erről a támadásról húsz évvel később könyvet is írt.

1928-ban megszületett Manfred fia, aki jóval később éveken át volt Stuttgart polgármestere. 1929-től tanított a drezdai katonai akadémián, 1933-ban pedig már őrnagyi rangban vezette a 17. gyalogezred III. zászlóalját.

Magasra ívelő pályája következő állomásai az alezredesi rang és Potsdam voltak. 1937-ben jelentette meg Infanterie greift an (magyarul kb. A gyalogság támadása) című könyvét, amely milliós példányszámban kelt el, és Hitler figyelmét is felkeltette. 1938-ban ezredessé, majd parancsnokká léptették elő.

A második világháború kezdetén vezérőrnagyi rangban ő irányította a Führer parancsnokságát, vonaton berendezett főhadiszállása a front mentén haladva igyekezett nyomon követni a történéseket.

Ezt követően a páncélos divízió vezetését látta el, és bár ezen a területen nem voltak komoly tapasztalatai, sikerrel alkalmazta a gyalogságnál már bevált villámháborús taktikát.

Hadosztályai olyan gyorsan és hatékonyan működtek, hogy olykor a főparancsnokság sem tudta pontosan követni őket, néha még maga Rommel sem volt teljesen tisztában a történésekkel. A gyors mozgás és a váratlan stratégia következtében kapta páncélos osztálya a kísértetdivízió nevet.

A vérbeli katona a Wehrmacht többi parancsnokától eltérően mindig a frontvonalban volt. "Ahol Rommel van, ott zajlik a harc" - mondták róla, katonái rajongtak érte, mert az ellenséges tűzben is személyesen vezette az ellentámadásokat. A francia fronton elért katonai sikereiért Lovagkeresztet kapott, és altábornaggyá léptették elő.

1941 februárjában azt a feladatot kapta, hogy az Afrikakorps vezetőjeként segítse az észak-afrikai hadszíntéren szorult helyzetbe került olasz szövetségeseket.

A következő hónapokban visszafoglalta a kelet-líbiai partvidéket, a német-olasz fölény csak akkor roppant meg, amikor az angolok meg tudták fejteni a tengelyhatalmak üzeneteit, és utánpótlása is akadozni kezdett. Nehézségeit Hitler és a főparancsnokság is fokozta, akik csak mellékes hadszíntérnek tartották Afrikát.

1942-ben hozzálátott az Afrikakorps páncéloshadosztállyá alakításához, mert ebben látta a siker egyedüli esélyét. Az év nyarán elfoglalta Tobrukot és Bengázit, diadalai elismeréseként a Lovagkereszt újabb fokozatával tüntették ki, és ötvenegy évesen a Wehrmacht legfiatalabb vezértábornagyává léptették elő.

A "Sivatagi Róka" támadása azonban Alexandriától alig száz kilométerre, El Alameinnél elakadt, majd novemberben vereséget szenvedett a Bernard Montgomery tábornok vezette britektől.

A fogyatkozó létszámú és felszereltségű, utánpótláshiányban szenvedő németeket egyre hátrább szorították, az Afrikakorps végül 1943. május 12-én Tuniszban letette a fegyvert.

Rommelt ekkorra már visszarendelték azzal a feladattal, hogy állítsa meg a szövetségesek várható szicíliai partraszállását. Ez nem sikerült, mert nem sikerülhetett, ezután 1943 novemberében Franciaország atlanti partvidékére vezényelték, hogy felkészüljön a várható szövetséges invázióra.

Ő meg volt győződve arról, hogy az invázió helyszíne Normandia lesz, de a vezérkarban nem talált támogatókra, mert Hitler Calais környékén várta a támadást, és így is készült (azaz nem készült) fel.

A D-Day napján, vagyis 1944. június 6-án Rommel éppen Németországban volt, látogatóban születésnapját ünneplő feleségénél, és azonnal visszarepült a frontra. A B hadseregcsoport élén a védelmet irányító Rommel július 17-én egy amerikai légitámadásban súlyosan megsebesült, és képtelenné vált a vezetésre.

A Hitler ellen 1944. július 20-án megkísérelt sikertelen merénylet kapcsán az ő neve is előkerült. Valójában nem volt benne az összeesküvésben, de tudott róla, és mivel változást akart, nem tett jelentést.

A megtorlást nem kerülhette el, de Hitler nem akarta, hogy a közvéleményben és a hadseregben is bálványozott tábornok tárgyalása rombolja a morált, ezért az öngyilkosság lehetőségét is felajánlotta. Rommel az utóbbit választotta, 1944. október 14-én méregkapszulát vett be.

A történelem iróniája, hogy hősnek kijáró temetést kapott, a nemzetiszocialista eszme és Hitler hűséges katonájaként méltatták. A szövetségesek által is tisztelt katona sírhelye sokáig a háborúban két oldalon harcoló katonák találkozóhelye volt.