Hirohito japán császár haláláig gyötrődött a háborús felelőssége miatt

2018. szeptember 7. 19:25 Múlt-kor

Sinobu Kobajasi császári kamarás naptárát a Kjodo Hírügynökség szakemberei vették kölcsön a családtól, hogy újból megvizsgálhassák a Hirohito közelében lévő, egyik legfontosabb tisztséget viselő egyén lejegyzett gondolatait. Szavaiból világosan kiderült, hogy mennyit gyötrődött azon, hogy vajon hány ember hibáztathatja őt a második világháborúért, valamint az azt megelőző, 1937-ben elkezdődő, véres kínai-japán konfliktusért (amelyet egyébként sokan a világégés kezdetének tekintenek).

Egy 1987. április 7-i bejegyzésében (két évvel az idős császár halála előtt) azt írja Kobajasi, hogy ezen szavak hagyták el a császár száját: „a háborús felelősségemről van szó” és „nem látok értelmet a további életre, mert ez csak tovább növelné az esélyeket, hogy halljak és lássak olyan dolgokat, amelyek gyötörnek”.

Kobajasi naplója szerint a kamarás próbálta megnyugtatni a császárt: „csupán néhányan beszélnek a háborús felelősségéről”. Hozzátette: „tekintettel arra, hogy miként fejlődik az ország a háború utáni újjáépítés óta, ez csak egy lap a történelemben. Nem kell emiatt aggódnia.” Takahisa Furukava japán történész szerint a naplóból jól látszik, hogy az uralkodó a világháborúért érzett felelősségérzete kora növekedésével egyre erősödött.

Istenből ember

Az 1901-ben született Micsi herceg mindössze 20 éves volt, amikor régensként át kellett vennie a hivatali ügyek irányítását elmezavarban szenvedő apjától. Végül 1926 decemberében lépett a trónra Hirohito néven. Uralma idején kezdődött a megszállt Koreai-félsziget állásainak kiépítése, Mandzsúria 1932-es megszállása, a Kína elleni invázió, a Pearl Harbor elleni támadás, valamint a második világháború.

Máig tart a vita a történészek között Hirohito császár háborús szerepéről, valamint felelősségéről. A hagyomány szerint ekkor a japán uralkodók távol voltak tartva a napi politikától, ami egy istenként tisztelt személy esetében tulajdonképpen helytállónak is tekinthető. Mégis, vannak olyan feljegyzések, amelyek azt bizonyítják, hogy például a Pearl Harbor elleni támadás napján, 1941. december 7-én Todzsó miniszterelnök napközben többször is egyeztetett a császárral, aki nem óvakodott az Egyesült Államok megtámadásától. Sőt, már december elején jóváhagyta azt. Aznap Juzava Micsio belügyminiszter-helyettes az eligazítást követően az uralkodót megkönnyebbültnek és rendíthetetlennek írta le a kormányfőt idézve.

„Ha Őfelsége egy kicsit is sajnálta volna, hogy nem tárgyalunk Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, akkor bizonytalanabbnak tűnt volna, de eltökéltnek látszott. Ennek hatására én teljesen megkönnyebbültem. A jelen feltételek mellett azt is mondhatom, hogy gyakorlatilag megnyertük a háborút” – mondta Todzso miniszterelnök a belügyminiszter-helyettes feljegyzése alapján.

Japánban máig tabutéma a tennó, vagyis a császár háborús szerepe. Ez egyrészt a tiszteletnek, másrészt annak a ténynek is köszönhető, hogy Hirohito Douglas MacArthur tábornok javaslatára mentelmi jogot kapott, nem vonták felelősségre a háborút követően, sőt – praktikus politikai szempontokból kifolyólag – el sem mozdították őt a trónról, hogy biztosítva legyen a megszállók számára a rend és egyben a legitimáció is. Hirohito, akinek nevében japánok milliói harcoltak, tehát nem volt azon több ezer japán katonai vezető között, akiket bíróság elé állítottak.

Természetesen nem maradhatott minden ugyanúgy, mint a háború előtt: a császárnak le kellett mondania gigantikus vagyonáról és 1946. újévi rádióbeszédében deklarálni kellett, hogy nem isteni származású. Mindez a 2600 éves japán császárság történetében egyedülálló volt, és mondani sem kell, igen meghökkentő, talán kiábrándító is egyeseknek. Később egyébként – immáron egyszerű emberként – ügyesen kiépítette a kapcsolatát alattvalóival.