Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Híres emberek bizarr szokásai II.

2015. március 2. 11:02

<

A festő, akinek jót tett a másnaposság

A dublini születésű brit művész, Francis Bacon a 20. századi figuratív festészet talán legkülönlegesebb képviselője volt. Iskolába nem igen járt, sokat betegeskedett, s mikor apja homoszexuális hajlamokat tapasztalt a kis Francisnál, Berlinbe küldte irodistának, majd Párizsba került, s két éven át bútortervezéssel és belsőépítészettel foglalkozott. Már elmúlt negyven, amikor elkezdett komolyabban foglalkozni a festészettel, amelyben az áttörést - és a világhírnevet - 1944-es triptichonja hozta meg számára.

"Az az ember, aki azokat az ijesztő képeket festette" - mondta róla kevésbé hízelgően a britek Vaslady-je, Margaret Thatcher. S hogy honnan volt ez a sok kreatív energia? Bacon nagy kanállal falta az életet, döntötte magába a sört és a bort, a kocsmázások napi rutinját képezték, s miután hazaért, még akkor is felöntött a garatra. "Szerettem másnaposan dolgozni, az agyam ugyanis kattogott a sok energiától, így pedig tisztán tudtam gondolkodni" - mondta egyszer a művész. Aludni azonban csak gyógyszerekkel tudott, de csak ha miután az ágyban kézbe vette kedvenc szakácskönyveit, amiket újra és újra elolvasott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Híres emberek bizarr szokásai II.

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra