Hiába tiltották be, a brit „úriemberek” továbbra is párbajoztak a becsületükért a viktoriánus korban
2017. augusztus 18. 11:10
Párbaj egy estélyi miatt
A meghiúsult párbajokról időről időre felröppenő hírek arra engednek következtetni, hogy titkos összecsapások továbbra is történtek. Sokan nyugtalanul figyelték a párbaj újjáéledését, és volt, aki úgy vélte, a küzdelmeket csak súlyos bírságokkal és a kényszermunka fenyegetésének bevetésével lehet megakadályozni. A viktoriánus úriemberek ugyanis továbbra is úgy érezték, ez a legjobb módja mind személyes jó hírnevük, mind feleségük (vagy nőismerőseik) becsülete megvédésének (utóbbiak nem párbajozhattak, bár előfordult néhány nők közötti küzdelem is).
A párbaj alternatívája a személyes sérelmek újságokban történő kihirdetése volt, amelynek könnyen becsületsértési eljárás lehetett az eredménye, ami pedig azt vonhatta maga után, hogy a nyilvánosság elé kellett tárni a családi szennyest. Sokaknak nem tetszett, hogy a rágalmazók büntetlenül megúszhatták, ha valakinek a becsületébe gázoltak, és korainak gondolták a párbaj betiltását. A párbajt támogatók úgy gondolták, a küzdelmek „udvariasabbá” teszik az embereket, enélkül azonban a fiatalabb generációból el fognak tűnni az úriemberek legfőbb jellemzői.
Szintén kihívást jelentett, hogy a párbaj továbbra is népszerű maradt világszerte, a viktoriánus Nagy-Britanniából pedig nagyon sokan utaztak külföldre mind üzleti, mind szabadidős célból. A fiatal férfiak gyakran keveredhettek összetűzésbe a helyiekkel, azt pedig még ekkor sem nézték jó szemmel a britek, hogy ha meghátráltak a párbaj elől. Az 1850-es években a krími háborút és a szipojlázadást követően többen tartották egy francia inváziótól. Ebben a légkörben sokan csatlakoztak a fegyveres erőkhöz, a harci szellem feléledése pedig a párbaj ismételt felfutásához is hozzájárult.
1853-ban a spanyolországi brit nagykövet, lord Howden az amerikai nagykövet segítőjeként tevékenykedett egy párbajban. A párbaj kiváltó oka az volt, hogy utóbbi fia meghallotta, amint egy francia herceg azzal viccelődik, hogy az amerikai nagykövet feleségének esélyi ruhája annyire elavult, hogy akár még a 15. században élt Burgundi Mária is viselhette. Howden nemcsak nem ítélte el fennhangon a párbajt, hanem még segítőként is részt vett benne, ami arra utal, hogy a britek nem szerették, ha nemzetük képviselői – főként külföldön – gyáván viselkednek.
Az 1840-es években hiába hoztak tehát ellene törvényeket, a párbajozás szokását nem sikerült teljesen száműzni Nagy-Britanniából. A becsületsértés esetén mutatkozó vonzó alternatívák hiánya, a romantika korának eszményképe, valamint a külföldi példák azt eredményezték, hogy a gyakorlat a 19. század közepén is fennmaradt, és egészen csak a 20. századra tűnt el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
