Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Hiába a nevezetes tollvonás, türelmi rendeletéhez halálos ágyán is ragaszkodott II. József

Hiába a nevezetes tollvonás, türelmi rendeletéhez halálos ágyán is ragaszkodott II. József

2021. október 25. 18:58 MTI

240 éve, 1781. október 25-én adta ki II. József magyar király és német-római császár nagyhatású egyházpolitikai intézkedését, a türelmi rendeletet. A dokumentum 18 pontban biztosította a protestáns (evangélikus, református) és a görögkeleti (ortodox) vallásúaknak a magán vallásgyakorlatot.

<

Az 1741-ben született József 1780. november 29-én édesanyja, Mária Terézia halála után vette át a Habsburg Birodalom irányítását. Reformelképzeléseit vehemensen, a kompromisszumokat elvetve igyekezett megvalósítani, a felvilágosult abszolutizmus szellemében rendeletekkel kormányzott – tíz év alatt összesen mintegy hatezret adott ki.

A magyarországi rendek nem rokonszenveztek a „reformdiktatúrával”, miként az is József ellen hangolta őket, hogy az uralkodó – bár nem volt magyarellenes – meg sem koronáztatta magát. A „kalapos király” – ahogy gúnyosan nevezték – lehetővé tette a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását és feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket.

A vallásgyakorlásra vonatkozó rendeletén túl a birodalmi adminisztráció létrehozására is kísérletet tett, megszüntette a birodalmon belüli vámhatárokat és felszámolta a magyar vármegyei önkormányzatokat. A társadalmi változások előmozdítójaként megszüntette az örökös jobbágyságot, és egységes, a nemességre is kiterjedő földadót vezetett be.

Anyjához hasonlóan ő is az állam elsődlegességét tartotta legfontosabb céljának, ennek megfelelően dolgozott az egyház állam alá rendelésén, továbbá a pápaság befolyásának korlátozásán. Amikor 1781 áprilisában a magyarországi protestánsok közös folyamodványt nyújtottak be sérelmeik felsorolásával, II. József már az év őszén kiadta a türelmi rendeletet.

Az intézkedés a birodalom tartományaiban eltérő változatban lépett hatályba, a Magyarországra és Erdélyre vonatkozó passzus 1781. október 25-én keletkezett. Ez 18 pontban biztosította a protestáns (evangélikus, református) és a görögkeleti (ortodox) vallásúaknak a magán vallásgyakorlatot.

Megengedte, hogy már 100 család alapíthasson gyülekezetet, és megtiltotta, hogy katolikus istentisztelet látogatására kötelezzék őket. Jogot kaptak templomépítésre, de az épület bejárata nem nyílhatott közvetlenül az utcára, és nem lehetett sem tornya, sem harangja. Magyarországon II. József 1786-tól engedélyezte a tornyok építését és a harang használatát, 1788-tól pedig szabad volt a templom ajtaját is az utcára nyitni.

A rendelet értelmében a vegyes házasságban született gyermekek közül a fiú követhette apja protestáns vallását (addig szüleik csak katolikus hitben nevelhették őket, ennek elfogadásáról a protestáns félnek ígérvényt, reverzálist kellett adnia). A protestáns lelkészek munkáját a katolikus püspökök immár nem ellenőrizhették, a nem katolikusok vallású keresztények is birtokolhattak ingatlanokat, polgár- és mesterjogot, elnyerhettek akadémiai fokozatot és hivatalt is vállalhattak.

A türelmi pátens mellett József ugyancsak 1781-ben külön rendeletben szabályozta a zsidók helyzetét is. Hiába volt VI. Piusz pápa 1782-es bécsi „fordított Canossa-járása”, a katolikus egyházfő nem tudta rábírni a makacs császárt egyházi döntéseinek visszavonására.

II. József tudatában volt a türelmi rendelet jelentőségének és súlyának: amikor a rendek ellenállása miatt 1790. január 26-án, már halálos betegen, a nevezetes tollvonással visszavonta Magyarországra vonatkozó majdnem minden intézkedését, a lelkészállításról és a jobbágyság eltörléséről szóló rendelkezések mellett csak a türelmi rendeletet hagyta érvényben, amelyet aztán 1791-ben Magyarországon törvény is szentesített.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hiába a nevezetes tollvonás, türelmi rendeletéhez halálos ágyán is ragaszkodott II. József

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra