Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Hetekkel késleltette a Szovjetunió lerohanását Hitler balkáni „kitérője”

Hetekkel késleltette a Szovjetunió lerohanását Hitler balkáni „kitérője”

2021. április 6. 18:41 Múlt-kor

<

Váratlan fordulat Belgrádban, öngyilkosság Budapesten

Jugoszlávia csatlakozásával a Balkánon már csak a görögök maradtak talpon, akik az 1940 októberében kitört olasz–görög háborúban alaposan megleckéztették a németekkel szövetséges Mussolini haderejét, amelyet az olaszok által korábban megszállt Albániába szorítottak vissza.

Hitler 1941 tavaszán elhatározta, hogy segítséget nyújt pórul járt szövetségesének, amit a váratlan jugoszláv események tettek elkerülhetetlenné. A márciusi egyezménnyel ugyanis a jugoszláv politikai és katonai vezetés szerb része egyáltalán nem értett egyet, és két nappal az aláírás után tüntetések sora kezdődött, aminek az lett a következménye, hogy a németbarátsággal elégedetlen szerb katonatisztek által irányított puccs során elmozdították Pál régensherceget és helyébe a sebtiben nagykorúsított trónörököst, II. Pétert emelték.

A lázadó Dušan Simović tábornok vezette kormány persze megpróbált egyezkedni Berlinnel, mivel a jugoszláv vezetés tisztában volt azzal, hogy az ország, amellyel szemben egyébként minden szomszédjának területi követelései voltak, nem sokáig állná a sarat a németekkel szemben.

Hitler, akit a belgrádi fejlemények felbőszítettek, azonban nem akart alkudozni és elhatározta, hogy letörli Jugoszláviát a térképről. A területi osztozkodás terén több állam, így a trianoni békediktátum miatt jelentős délvidéki területeket elvesztő Magyarország is érdekelt volt. A magyar vezetést ettől függetlenül kellemetlenül érintette a Jugoszlávia elleni német mozgósítás, hiszen pár hónappal ezelőtt Budapest és Belgrád egy örök barátsági szerződéssel próbálta elmélyíteni a két ország közötti, korábban nem éppen felhőtlen viszonyt.

Magyarország, amely idáig remekül lavírozott és a németek által támogatott revíziós politikáját sikerrel folytatta anélkül, hogy háborúba keveredett volna szomszédaival és közvetve a szövetséges hatalmakkal, most már nem térhetett ki Hitler kérése elől.

Horthy kénytelen volt engedni és hozzájárulni ahhoz, hogy a Jugoszlávia megtámadására felvonuló német egységek az országon keresztül, azon átvonulva támadják meg a délszláv államot. Teleki Pál kormányfő azonban úgy látta, hogy ezzel a lépéssel az ország a háború szélére sodródik. A miniszterelnök nem bírta elviselni a rá nehezedő nyomást, és 1941. április 3-án öngyilkos lett. Horthynak címzett búcsúlevelében a következőket vetette papírra:

„Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.
Teleki Pál
1941. ápr. 3.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hetekkel késleltette a Szovjetunió lerohanását Hitler balkáni „kitérője”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra