Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

2018. október 31. 19:11 Múlt-kor

<

A rettegés háza (1979)

A rettegés háza (The Amityville Horror) címet viselő 1977-es könyv, illetve az ebből 1979-ben készült film története egyetlen férfival kezdődök: Ronald DeFeo Jr.-ral. Louise és Ronald DeFeo Sr. Legidősebb fia szüleivel és négy kisebb testvérével lakott együtt a New York állambeli Long Island szigeten található Amityville-ben, az Ocean Avenue 112-es szám alatti, „holland gyarmati” stílusban épült házban.

1974. november 13-án este 6:30 körül a 23 éves DeFeo berohant a Henry's Bar nevű szórakozóhelyre, és segítséget kért, mert valaki lelőtte szüleit. Egy kisebb csoport emberrel az Ocean Avenue-ra vonultak, ahol holtan találták a két szülőt, és értesítették a rendőrséget. A kiérkező rendőrök átkutatták a házat, és rátaláltak a négy halott testvérre is.

DeFeót a saját biztonsága érdekében a rendőrségre vitték, miután azt mondta a rendőröknek, hogy szerinte a maffia ismert bérgyilkosa, Louis Falini a felelős. Kihallgatása során azonban sorozatos ellentmondásokba keveredett, és másnap bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságokat, majd elárulta, hol szabadult meg a bizonyítékoktól, többek között a gyilkos fegyvertől, egy.35-ös kaliberű Marlin alsókulcsos puskától.

Továbbra is kérdéses, hogyan lehet, hogy a hat áldozat egyike sem ébredt fel a lövöldözésre, és a környéken sem hallott senki lövéseket, annak ellenére, hogy DeFeo semmiféle hangtompítót nem használt – az áldozatok mindegyikét saját ágyában érte a lövés, és semmiféle kábító vagy bódító hatású szert sem találtak egyikőjük szervezetében sem. Szintén ismeretlen DeFeo indítéka – köztudott volt ismerőseik körében, hogy a heroint és LSD-t is használó férfi rossz viszonyban volt édesapjával, ezen túl azonban nem talált magyarázatot a nyomozás a borzalmas tettre. A maffiaszál nem zárható ki minden kétséget kizáróan, mivel az idősebb DeFeo nagybátyja, Pete DeFeo a hírhedt Genovese-maffiacsalád egyik kápója volt. Ronald DeFeo Jr.-t mindazonáltal hatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amelyet napjainkban is tölt.

Az Ocean Avenue 112 következő tulajdonosai, George és Kathy Lutz 1975 decemberében költöztek  az ingatlanba három gyermekükkel. 28 nappal később elhagyták a házat, azt állítva, hogy paranormális jelenségek tartották őket rettegésben ottlétük alatt. Az elbeszélésük alapján készült könyv, illetve film szerint a házat kísértő rosszindulatú erők többféleképpen kergették az őrület határára a családot – a családfő, George Lutz rendszeresen felébredt hajnali 3:15-kor (a gyilkosságok körülbelüli időpontja), Kathyt rémálmok gyötörték, a gyermekek korábbi szokásukkal ellentétben hasukon kezdtek el aludni (ahogy a meggyilkolt DeFeo-testvéreket megtalálták), továbbá rejtélyes hangok szóltak a család tagjaihoz, különösen, amikor megpróbálták katolikus módon megáldani a házat. A könyv és a film szerint a ház egy olyan helyen épült, ahol korábban a helyi sinekok indiánok törzsük haldokló és mentális betegségben szenvedő tagjait helyezték ki meghalni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra