Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából

2019. november 20. 18:47 Múlt-kor

<

Spontán öngyulladás

A viktoriánus Nagy-Britanniában számos orvos úgy vélte, az alkoholizmus eredményezhet spontán öngyulladást az embereknél, tekintve az alkohol rendkívül gyúlékony mivoltát.

A gondolat igencsak megragadta a publikum fantáziáját, és még Charles Dickens Örökösök című regényében is előfordul egy részeges szereplő halálának magyarázataként.

Akadt több valós (vagy annak tartott) beszámoló is a különös halálnemről, ezekben az áldozatok rendszerint túlsúlyos alkoholfüggők voltak, akiknek csupán egy-egy végtagja (többnyire lábaik) maradt meg, miután testük többi része magától elégett – körülöttük a szoba azonban sértetlen maradt.

A halálos fenyegetés hamar a szesztilalomért küzdő mozgalmak egyik érvévé is vált, amivel igyekeztek elijeszteni az embereket a szeszfogyasztástól.

Robert Macnish skót orvos A részegség anatómiája című 1834-es művében például – amely az iszákosok különféle típusait veszi sorra – külön fejezetet szentelt a spontán öngyulladásnak, és több konkrét (vagy annak vélt) esetet is felhozott példaként.

A tudomány jelenlegi állása szerint legalábbis rendkívül valószínűtlen, ha nem teljesen lehetetlen jelenségről van szó.

Lehetséges magyarázat a törvényszéki tudomány által „kanóceffektusnak” nevezett jelenség, azaz hogy az égő emberi testben megolvadó zsiradék a ruhákba szivárogva hosszú, lassú, látszólag magától folytatódó égést eredményez.

Ennek beindulásához azonban továbbra is külső hőforrásra van szükség – az emberi test magától nem kap lángra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra