Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából
2019. november 20. 18:47 Múlt-kor
A kolera réme
Manapság Európában szinte magától értetődő, hogy a csapból tiszta, iható víz folyik. A 19. században azonban mind Európában, mind az Egyesült Államokban egyre zsúfoltabbá váltak a városok, az infrastruktúra pedig nem tudta követni a hirtelen népességrobbanást.
A szegényebb negyedekben a szennyvíz rendszerint nyílt árkokban folyt, az ivóvízellátás pedig nem volt biztosított, a kommunális kutakba pedig gyakran talált utat a mindenhol jelen lévő szennyvíz is. Ez főként a kolerának, illetve a tífusznak kedvezett.
A 19. században elsőként Indiában (a kórokozó kialakulásának helyén) fordultak elő kolerajárványok, azonban a világkereskedelem fellendülésével a betegség a világon szinte mindenhol megjelent.
Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat 1832-ben támadta meg a kolera, azonban az évszázad során további fellángolásai voltak – csak 1854-ben 23 000 emberéletet követelt a szigetországban.
Ebben az évben egy John Snow nevű orvos feltérképezte a kolerás megbetegedések előfordulását Londonban, és forrásukként egyetlen utcai vízcsapot azonosított, amely egy emésztőgödör közelében helyezkedett el. A kutat felszámolták, és a megbetegedések száma azonnal csökkent.
Ahogy az ivóvízben terjedő betegségeket egyre behatóbban megismerte a tudomány, az évszázad során egyre jobban lehetségessé vált biztosítani az ivóvízellátás tisztaságát. Magyarországon az utolsó kolerajárvány 1872-ben volt, míg Nagy-Britanniában 1893-ban, az Egyesült Államokban pedig 1911-ben fordult elő utoljára a betegség.