Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon

Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon

2024. augusztus 5. 18:05 Múlt-kor

Amikor Howard Carter brit régész 1922-ben az egyiptomi Királyok Völgyében megtalálta Tutanhamon érintetlen sírját és benne az uralkodó mumifikált testét, talán maga sem gondolta, hogy bő nyolc évtizeddel később minden idők leghíresebb gyermekkirálya igazi arcot kap – méghozzá hármat. Pedig pontosan ez történt: ugyan egészen 2005-ig kellett várni rá, de a szakértőknek végül sikerült rekonstruálniuk a rejtélyes körülmények között, fiatalon elhunyt egyiptomi fáraó arcát.

<

A tiszta vérvonal

Az egyiptomi Újbirodalom XVIII. dinasztiájában, körülbelül Kr. e. 1333-től 1324-ig uralkodó Tutanhamon hírnevét jórészt annak köszönheti, hogy Howard Carter brit régész 1922 novemberében érintetlenül találta meg a Luxor melletti Királyok Völgyében lévő sírját: ez volt a KV62, máig az egyetlen olyan ismert fáraósír, amelyet nem fosztottak ki az idők során, igaz, két rablási kísérlet is ismert.

Bár a 3300 éve élt gyermekfáraó csupán szűk egy évtizedig állt az egyiptomi birodalom élén, élete és rejtélyes halála – no meg a fáraó „átkával” összefüggésbe hozott rejtélyes halálsorozat – azonban sírjának felfedezése óta nem hagyja nyugodni a régészeket.

Az egyik első és legfontosabb kérdés a fáraó származásának tisztázása volt. A Tutanhamon maradványain elvégzett DNS-vizsgálatok eredményei 2010-ben valósággal sokkolták a világot. A genetikai analízis kiderítette, hogy a gyermekfáraó apja Ehnaton (kb. Kr. e. 1353-1336), míg anyja az Amarna-reformról ismert uralkodó egyik ismeretlen lánytestvére, a KV35-ös sír ifjabbik női múmiája volt.

Egy francia genetikus azonban legutóbb cáfolni igyekezett az eddigi eredményeket, s az új genetikai bizonyítékok nyomán azt állította, hogy Tutanhamon anyja nem Ehnaton testvére, hanem főfelesége, a gyönyörű mellszobráról híres, kvázi-társuralkodó Nofertiti volt.

A családtagok közötti gyermeknemzés nem volt ritka az ókori Egyiptom történetében, mivel az uralkodók – akik az istenek leszármazottjainak vélték magukat – így próbálták meg fenntartani a tiszta vérvonal folytonosságát; szakértők szerint ezzel magyarázhatóak Tutanhamon veleszületett rendellenességei is, így farkastorka és dongalába.

A királyi szokáson egyébként Tutanhamon sem változtatott, mivel Ehnaton és Nofertiti lányát, Anheszenamont vette nőül, aki főfelesége lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra