Három éven át tartotta rettegésben a franciákat a gévaudani bestia

2018. augusztus 9. 13:59 Múlt-kor

A gévaudani bestia (franciául: La Bête du Gévaudan, okcitánul: La Bèstia de Gavaudan) néven elhíresült fenevad első feljegyzett támadása 1764 nyarára tehető. Egy fiatal lány a Langogne melletti Mercoire erdő környékén legeltette a szarvasmarhákat, amikor észrevette, hogy egy hatalmas állat előtör a bozótosból, és feléje rohan. Szerencséje volt, mert a csordában lévő bikák elállták az utat, így el tudott menekülni. Csupán néhány hét telt el, amikor újabb támadásról érkezett hír. Az áldozat a 14 éves Janne Boulet volt, aki már nem mesélhette el, miként nézett ki a vadállat.

Újabb néhány hónap múlva az egész Gévaudani régióból (Gévaudan nagy része ma Lozère megyéhez tartozik, amelyet 1790. január 4-én hoztak létre) egyre több támadás híre érkezett. A lakosságon egyre nagyobb rettegés lett úrrá, alig mertek kimenni a házaikból. A fenevad általában a környéken a jószágaikat legeltető, magányos férfiakat és nőket, és gyermekeket támadta meg. Bár számos szóbeszéd terjedt el, egy közös pontjuk mindig volt: a farkasszerű lény áldozata feji vagy nyaki részére harap.

1764 decemberére elterjedt a pletyka, hogy nem is egy, hanem legalább kettő vadállatról van szó, hiszen rövid idő alatt igen nagyszámú támadásról szóltak a hírek. Néhány beszámoló arról értekezik, hogy nemcsak hogy két állatról van szó, de együtt is vadásznak, míg mások szerint a kölykével láthatták a bestiát. A fenevad kinézetéről számos, eltérő beszámoló létezik. A legtöbb farkasszerűnek írja le, azonban mérete alapján akkora, mint egy borjú. Nagy, kutyaformájú feje van, tetején apró fülekkel, mellkasa széles, állkapcsai hatalmasak, szájában pedig méretes fogsor húzódik. Bundája sárgásbarna (máshol vörösesbarna), azonban a hátán fekete csíkok húzódnak.

1765. január 12-én Jacques Portefaix-t és hét barátját támadta meg a szörnyeteg, ám közös erővel sikerült elűzni a közelükből. A bestia terrorjának híre ezt követően jutott XV. Lajos király tudomására, aki összesen 650 livre-t adott Portefaixéknak (bátorságukért, valamint hogy így ösztönözze, hogy tapasztalataikat megosszák a lakosokkal), és ígéretet tett, hogy további összegekkel fogja támogatni a farkas megtalálását és legyilkolását.

Királyi segítség

Clermont-Ferrand város dragonyosait vezényelte a helyszínre, ám Duhamel kapitány emberei a helyiekkel nem tudtak jól együttműködni. Míg a dragonyosok szó szerint össznépi vadászpartikat rendeztek, a falubeliek meg voltak győződve arról, hogy csak lopakodva lehet megközelíteni és likvidálni az állatot. Nehéz leírni azt a félelmet, mikor a tudósítások arról szóltak, hogy a bestia átkelt a Truyére folyón, és a túlpart falvai sincsenek biztonságban.

Végül a király visszahívta az ezredet, és két profi vadászt küldött a helyszínre: Jean Charles Marc Antoine Vaumesle d'Ennevalt és a fiát, Jean-Françoist. A két férfi 1765. február 17-én érkezett a helyszínre, és magukkal hoztak nyolc vérebet is, amelyek farkasvadászatra voltak kiképezve. A következő hónapokban több szürkefarkast is leterítettek, és szinte mindegyikről úgy vélték, hogy a bestia az. A támadások azonban folytatódtak, így a két vadászt is visszahívták, helyükbe 1765 júniusában François Antoine (helytelenül az Antoine de Beauterne névvel is szokták emlegetni) lépett.

Antoine szeptember 20-án egy 80 cm magas, 60 kg-os, 1,7 méter hosszú szürkefarkast lőtt ki. A méretes példányról a vadász kijelentette, hogy ekkorát még sohasem látott, így minden bizonnyal a gyilkos fenevadat terítette le. Az állatot, illetve a testén található hegeket felismerte néhány túlélő, megnyúzott bundáját pedig Versailles-ba küldték. Antoine azonban a helyszínen maradt és később kilőtt egy anyafarkast és az egyik kölykét, amely már nagyobb volt mint az anyja. A másik kölyök elmenekült. Habár számos kétsége volt, hogy valóban a megfelelő állatot puffantotta-e le, hazatért Párizsba, átvette a 9000 livre-és díját.

1765. december 2-án a fenevad két (egy hat és egy 12 éves) fiút támadott meg, ám sikerült túlélniük a halálos összecsapást. Későbbi vadászatai már sikerrel jártak a bestiának, és számos pásztor veszítette életét.

A támadások 1767 júniusában szűntek meg végleg, miután egy helyi vadász, bizonyos Jean Chastel a Mouchet-hegy lejtőin, d'Apchier márki társaságában leterítette a szörnyetegnek nevezett állatot. Mégpedig egy ezüstgolyóval. Az állatot a márki kastélyába szállították, ahol Boulanger doktor felboncolta. A gyomrából emberi maradványok is előkerültek.

Vadkanpáncél?

Minden valószínűség szerint a tömeges hisztériához hozzájárulhatott az a tény is, hogy az állathoz természetfeletti képességeket társítottak. Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy valóban egy méretes farkas tartotta rettegésben a régiót, ám az sem elvetendő elmélet, hogy az (egyébként valóban kirívóan magas számú) halálesetek több állathoz köthetők. Egy 1987-es tanulmány szerint 210 támadásra került sor, amelyből 113 végződött halállal, további 49 súlyos sérüléssel. 98 áldozatot pedig el is fogyasztott a bestia. Más források 60 és 100 közé teszik az áldozatok számát.

Európa számos szegletéhez hasonlóan Franciaországban is rengetegen hunytak el farkastámadás következtében. Egyes becslések szerint csak a 18. században több tízezres ez a szám. Pierre Pourcher és François Fabre 2016-os kutatása szerint 1764 és 1767 között valójában csak néhány farkastámadás volt Gévaudanban, a többi valószínűleg a hisztéria számlájára írható.

2001-ben Michel Louis francia természettudós úgy vélte, egy nagyobb masztiff kutyáról lehetett szó, amelynek Jean Chastel volt a gazdája. Bundájára pedig egy vaddisznó szőrét erősítette, ezért is tűnhetett vöröses színűnek az állat, és ezért lehetett „golyóálló”.

Érdekes, ám elég elképzelhetetlen elmélet továbbá, hogy a bestia mérete, ereje és kinézete alapján egy fogságból kiszabadult oroszlán volt. Egyébként számos ábrázolás készült róla, amely valóban sörényesnek rajzolja a fenevadat. A Chastel által kilőtt állatot kitömték, azonban állítólag annyira előrehaladott a rothadás, hogy bundája végül nem maradt meg az utókornak.