Harmadszorra Szulejmán már nem adta ki a kezéből Budát, de bevételét csellel érte el

2020. augusztus 29. 13:53 MTI

Az 1526. augusztus 29-én a török ellen vívott mohácsi csatában elbukott a középkori magyar állam. II. Lajos király menekülés közben vesztette életét, a csatamezőn holtan maradt hét főpap, a főispánok többsége és a magyar főnemesség színe-java.

Nagy Szulejmán szultán szeptember 11-én vonult be a védtelenül maradt Buda várába, és falai között ülte meg a legnagyobb iszlám ünnepet, a kurban bajramot. Ezután kevéssé ünnepi napok következtek, Budát és Pestet is kifosztották, majd felgyújtották, a két város három napig égett.

A törökök szeptember végén hazaindultak, és a kortársak nagy meglepetésére helyőrséget nem hagytak hátra. Szulejmán célja ugyanis a hadjárattal nem az ország végleges elfoglalása volt. Buda túlságosan távol esett utánpótlási vonalaitól, megtartása aránytalanul súlyos áldozatokat követelt volna, harci cselekményekre pedig már idő sem maradt.

Az újabb hadjáratok, a végleges hódítás azonban ezután már nem ütközött nehézségekbe: Magyarország déli határvonala megsemmisült, az ország nyitva állt a török seregek előtt.

II. Lajos halála után a magyar rendek előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották, kettejük viaskodása a trónért tovább gyengítette az országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak.

A két király 1538-ban Váradon titokban békét kötött, melynek értelmében Szapolyai halála után a korona Ferdinándra szállt volna. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), és János király tíz nappal később bekövetkezett halála után hívei – a Porta jóváhagyásával – a szerződést megszegve a csecsemőt választották királlyá.

Ferdinánd mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására Wilhelm von Roggendorf vezetésével, aki 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán is megindult Isztambulból, hogy úgymond megvédje János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és tönkreverték Roggendorfot.

A szultán a fősereggel augusztus 26-án érkezett meg a már felszabadított vár alá, amelyet hadai szoros gyűrűbe fogtak, és a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát a kezéből, de bevétele érdekében cselhez folyamodott.

Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait (Fráter Györgyöt és az ország leghatalmasabb főurát, Török Bálintot), számos más főurat és a budai magisztrátust, hogy „megtanácskozza velük Magyarország sorsát”. A meghívottak ugyan gyanakodtak, de a meghívást nem utasíthatták vissza.

1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet vonult a török uralkodó sátrához, ahol a szívélyes fogadtatás után a vendégeket asztalhoz ültették. Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára. A kulcsfontosságú pontok elfoglalása után az őrséget levágták vagy megfutamították, s szinte harc nélkül jutottak a vár birtokába.

A szultán, miután jelentették neki Buda bevételét, elbocsátotta a magyar küldöttséget, de Török Bálintot visszatartotta. Őt a szultán magával vitte, s 1550-ben a Konstantinápoly közelében lévő Jedikula (Héttorony) börtönben halt meg.

Budát augusztus 31-én az Oszmán Birodalom részének, vilájet (tartomány) székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-án vonult be ünnepélyesen, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban (a Mátyás-templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak.

Magyarország nem sokkal később három részre szakadt: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre. Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó, csak 1686-ban sikerült visszafoglalni a várost.