Hannibál ostroma, mely lángra lobbantotta Róma haragját

2025. március 31. 16:57 Múlt-kor

Az ostrom, ami háborút hozott

Ez nem csupán újabb összecsapás volt a helyi törzsek és a hódítók között. Saguntum ostromának jelentőségét jól mutatja, hogy olyan klasszikus történetírók, mint Alexandriai Apianus és Titus Livius is terjedelmes részeket szántak neki műveikben.

A város a mai Valencia partvidékén állt, és Kr. e. 219-ben nyolc hónapra megállította Hannibál kolosszális karthágói seregét. Bár végül elbukott, hősies ellenállása olyan erőszakos megtorlást váltott ki, hogy a rómaiak végül bosszút esküdtek. A következmény, a második pun háború kitörése.

Az Ebro-szerződés és a római-karthágói feszültség

Az első pun háború után Róma és Karthágó megegyeztek, hogy az Ebro folyó lesz a birodalom ibériai határa. A szerződés értelmében egyik fél sem támadhatta meg a másik befolyása alatt álló területeket, és a saguntumiak – mint független szövetségesek – Róma védelmét élvezték.

Apianus világosan fogalmaz: „Mindketten megállapodtak abban, hogy a folyó lesz a karthágói birodalom határa Ibériában… a saguntinusok és Ibéria más lakói szabadok és önállóak legyenek.”

A saguntumiak – akiket Livius „Zacinthus telepeseinek” nevez – a Pireneusok és az Ebro között éltek, amikor Hannibál átvette a hadsereg irányítását. Bár még harminc éves sem volt, gyorsan elnyerte a katonák és a karthágói vezetés bizalmát.

Livius így jellemzi: „Bátorságával és merészségével egyetlen más vezér sem vetekedhetett… Nem volt olyan nehézség, amely megtörte volna a testét vagy a lelkét.” Hannibál a háborút dicsőségként fogta fel – akár győz, akár elesik, szerinte mindkét kimenetel halhatatlanságot hozott számára.

A casus belli: ügyes politikai játszma

Az ostrom nem indult el vakmerően, előkészítés nélkül. Hannibál aprólékos politikai manőverekkel biztosította a háború igazolását. A saguntumiak ellen uszította a szomszédos turbulétákat, és követeket küldött Karthágóba, azzal vádolva Saguntumot, hogy a rómaiakkal szövetkezik.

Amikor a saguntumiak Rómához fordultak, Hannibál nem várt. A segítségkérést háborús oknak tekintette és átlépte az Ebrót, ezzel megszegte a megállapodást. A rómaiak eközben még csak próbálták megérteni, mi is történik.

Saguntum ostroma: a hősi védelem

Kr. e. 219-ben megkezdődött a város ostroma. Hannibál három ponton támadta a falakat, az egyiknél hatalmas torony magasodott. A saguntumiak kitartása példátlan volt: a harcosok nemcsak visszaverték az ostromlókat, de többször is kitörtek, és magát Hannibált is megsebesítették.

Livius beszámolója szerint Hannibál combján szerzett komoly sérülést. Az ostrom hosszú hónapokon át tartott, a karthágóiak előretolták a sáncokat, faltörő kosokat alkalmaztak, és több mint 150 000 katonát vetettek be – az egyik legnagyobb hadsereg, amelyet Afrikából Hispániába vezényeltek.

A saguntumiak minden reményüket Rómába vetették, de a szenátus nem küldött segítséget. Béketárgyalások is történtek, de eredménytelenül. Végül, mikor az éhezés és a folyamatos ostrom elviselhetetlenné vált, a lakosok kétségbeesett döntést hoztak.

A végjáték: a város önpusztítása

Saguntum lakói összegyűjtötték minden vagyonukat – aranyat, ezüstöt, köz- és magántulajdont egyaránt – és ólommal kevert olvasztott bronzban semmisítették meg, hogy ne juthasson Hannibál kezébe. Az utolsó éjjel a férfiak fegyvert ragadtak, és vakmerő támadást indítottak. A nők és gyermekek pedig inkább az öngyilkosságot választották, mint hogy az ellenség kezére kerüljenek.

Apianus így írja le a pillanatot: „Az asszonyok, látva férjeik végét, levetették magukat a tetőkről… egyesek saját gyermekeiket is megölték.” Ez volt Saguntum vége – egy dicső, de tragikus halált halt városé.

Hannibál, miután megtudta, hogy a város gazdagsága megsemmisült, dühében megkínozta és kivégezte a túlélőket. A stratégiai fekvésű várost azonban újra benépesítette, és karthágói gyarmattá tette. A Róma elleni háború pedig, amelyet az ostrom váltott ki, hamarosan egész Európát és Észak-Afrikát lángba borította.