Joggal pályázhatna Han van Meegeren a minden idők legnagyobb festményhamisítója címre. A két világháború között tevékenykedő holland rajongott a XVII. századi németalföldi festészetért, és ahhoz hasonló stílusú műveket készített. Mindezért a kubizmus és a szürrealizmus korában a kritikusok idejétmúltnak tekintették a művészt. A fantáziátlannak tartott, ám a nagyközönség előtt igen népszerű Meegeren tájképeinek sokszorosításával, valamint portréfestőként jelentős összegeket keresett, ez volt a másik ok, amiért a művészvilág szinte kitagadta. 

Elhatározta, hogy bolondot csinál az őt kritizálókból, ezért hamisítványokat kezdett gyártani a holland aranykor egyik nagy mestere, az utánozhatatlannak tartott Johannes Vermeer stílusában. A világtól elzárva, egy dél-francia kisvárosban töltött hat év alatt tökéletesen megtanulta az évszázadokkal korábbi korszak festékkeverési módszereit, és arra is ügyelt, hogy eredeti vászonra fesse a képeit. Annyira figyelt a részletekre, hogy saját maga által összeállított, borzszőrből készült ecsettel festett, mint „elődje”. Első alkotásáról, az 1937-ben elkészült Emmauszi vacsoráról – miután egy 100 és 120 °C közé felhevített kemence, fekete tinta és némi formaldehid segítségével több száz éves külsőt kölcsönzött a festménynek – a szakma egyöntetűen azt gondolta, hogy Vermeer legszebb műve került elő.

Az eredeti terv szerint a hamisítónak ekkor le kellett volna lepleznie magát. Meglátta azonban a folyamatban rejlő pénzügyi lehetőségeket, és miután 520 ezer guldenért (mai áron több mint egymilliárd forint) tudta eladni a képet egy múzeumnak, kihasználta a második világháború zűrzavara előtt és alatt kínálkozó lehetőségeket, amikor is rengeteg rejtélyes alkotás tűnt fel a piacon. Van Meegeren újabb másolatai milliókat kóstáltak, így hatalmas vagyonra tett szert.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. különszám számában olvasható.