Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hamarosan újra régi fényében ragyoghat Gyula legrégebbi lakóháza

2018. október 4. 11:52 MTI

Pályázati támogatás segítségével megkezdődhet Gyula város legrégebbi, klasszicista stílusú műemlék lakóépületének felújítása - közölte a város polgármestere. A most elnyert támogatás segítségével a tetőszerkezetet újítják fel, de a második ütemben a polgármester szerint jó eséllyel pályázhatnak újabb forrásra és számítanak egy német alapítvány segítségére is.

<

Görgényi Ernő elmondta: az önkormányzat 10 millió forint támogatást nyert el a Miniszterelnökség által kezelt Népi építészeti emlékek helyreállítása című pályázaton, amelyhez vállalta a további 10 millió forint önrészt.

Az úgynevezett Máriás-ház 1775 környékén épült és a várost porig égető 1801-es nagy tűzvész után egyedül ez maradt meg ép állapotban. A sváb származású gazdálkodó tulajdonosoktól a második világháború után elvette az állam az ingatlant, amely 1968-ben került vissza az eredeti tulajdonosokhoz.

A gyulai önkormányzat végül 2011-ben megvásárolta a házat és kereste a felújításához szükséges forrásokat. A most elnyert támogatás segítségével a tetőszerkezetet újítják fel, de a második ütemben a polgármester szerint jó eséllyel pályázhatnak újabb forrásra és számítanak egy német alapítvány segítségére is.

Ha sikerrel járnak, akkor a meglévő ingatlant német tájházként fogják működtetni, amely egyben helyet adna a gyulai német nemzetiségi önkormányzatnak is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hamarosan újra régi fényében ragyoghat Gyula legrégebbi lakóháza

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra