Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Halálos tudomány – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma

2020. február 28. 14:01

Marie Curie sugárzó felfedezése, náci emberkísérletek, Arkhimédész és Leonardo saját korukat megelőző hadigépei, az első világháború pokoli harcigázai és a szuperbombáig vezető út. A Múlt-kor legfrissebb számában a halálos tudomány felfedezésein túl olvashatnak még hét áprilisi tréfáról, Dobzse László király valódi arcáról, Michael Rockefeller rejtélyes eltűnéséről, az elfelejtett nyilas nőkről, valamint II. Erzsébet angol királynő botrányhős húgáról is.

<

Radioktivitás. Marie Sklodowska-Curie korszakalkotó munkát végzett az általa elnevezett radioaktivitás jelenségének tanulmányozása és alkalmazási lehetőségei terén. Ugyanakkor máig kérdéses, hogy a kétszeres Nobel-díjas kutatónő betegségéért és haláláért mennyiben felelősek az általa végzett kísérletek. 

Náci emberkísérletek. A második világháború után 23 orvost állítottak katonai bíróság elé csak Nürnbergben, azzal vádolva őket, hogy nem pusztán kiszolgálták a náci rendszert, hanem részt vettek tömeggyilkosságokban és koncentrációs táborokban zajló emberkísérletekben. E kegyetlenkedésekben mintegy kétszázan működtek közre, áldozataik pedig elsősorban deportált zsidók és cigányok, valamint szovjet hadifoglyok voltak. Szinte felfoghatatlan, hogy e szörnyűségeket olyanok követték el, akiket esküjük a gyógyításra kötelezett volna. 

Harci gázok. Az első világháború minden korábbi fegyveres konfliktusnál nagyobb teret nyitott a vegyészeti eszközök bevetésére. A hadszíntereken olyan új, addig csak kísérleti stádiumban lévő vagy még nem ismert fegyverek jelentek meg, amelyek átalakították a hadviselést, egyben tovább fokozták a háború okozta borzalmakat, minden korábbinál elképzelhetetlenebb poklot zúdítva a katonákra.

Atomkorszak. Az Egyesült Államok hadba lepésének hatására 1942. augusztus 13-án beindult Manhattan Project örökre megváltoztatta világunkat. Ugyanannyira hirtelenül és váratlanul, mint amennyire erőszakosan.

Tavaszi számunk Dosszié rovatában olvashatnak még a 731-es egység rémtetteiről, Arkhimédész és Leonardo gyilkológépeiről, az orvosról, aki szívében egy csővel sétált vagy az önmagát felakasztó kriminológusról is.

Sorscsapás volt-e Dobzse László uralma? Ha van uralkodó, akire az utókor megvetéssel emlékezik, az alighanem a magyarul alig beszélő, az ország javait eltékozló, ütődött, tutyimutyi idegen, aki élete alkonyán a budai mészárosokhoz járt ételt koldulni, és aki Hunyadi Mátyás nagy hatalmú országából egy bukott nemzetet csinált. Ő az, aki egy személyben felelős Mohácsért, meg leginkább azért, hogy Magyarország mindörökre kiesett a nagyhatalmak sorából. Vagy mégsem? Vajon valóban rászolgált a róla élő képre? Részletek a magazinban!

Elfelejtett nyilas nők. A magyarországi politikai radikalizmus történetének írásakor egy csoportról kevés szó esik. Ezek azok a nők, akik a szélsőjobboldali eszméket terjesztve, támogatva a háború utolsó napjáig kitartottak a nyilaseszmék mellett. A feleségek, nőszervezők, orvosnők és a mindennapi bűnözők története ad teljesebb képet Magyarország második világháború alatti történetéről. Az eddigi történetírás ugyanis néhány társadalmi csoportot láthatatlanná tett azáltal, hogy csak a „nagypolitikát” elemezte. A tavaszi lapszámban olvasható cikknek is az a célja, hogy ezt a láthatatlanságot megszüntesse.

Hová tűnt Michael Rockefeller? Sokkolta az amerikai közvéleményt 1961-ben, amikor Michael Rockefeller nyomtalanul eltűnt Holland Új-Guinea partjainál. A hivatalos magyarázat szerint a tengerbe fulladt, az eltelt évtizedek során azonban nem ritkultak az eset körüli találgatások – s mint kiderült, nem is ok nélkül.

Magazinunk legfrissebb számában olvashatnak még a rejtélyes Húsvét-szigetről, II. Erzsébet királynő makrancos húgáról, Margit hercegnőről, hét híres áprilisi tréfáról, de a pápaság történetéről is. A képzőművészet kedvelőivel Tiziano Urbinói Vénusz című festményét vesszük górcső alá, az építészet szerelmeseit pedig a Forgáchok szalánci kastélyába és várába kalauzoljuk el.

A magazin tavaszi száma február 28-tól kapható az újságárusoknál, a Tesco, Auchan és InterSpar üzletekben, itt pedig előfizethető kedvezményesen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Halálos tudomány – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra