Halálos ágyán tért meg az olasz kommunista vezető

2016. január 22. 11:01 MTI

A Szardínia szigetén fekvő Alesben látta meg a napvilágot egy szegény család hét gyermeke közül a negyedikként. Kistisztviselő apja görög-albán származású volt, anyjának pedig szárd felmenői voltak. Dajkája kiskorában elejtette, így púpos lett, alacsony maradt. Hétéves volt, amikor apját bebörtönözték sikkasztás miatt, ezután anyja egyedül nevelte a gyerekeket, úgyhogy Gramscinak az általános iskola után napi tízórás munkát kellett vállalnia. A szardíniai szegénység és elmaradottság egész életére meghatározó hatást gyakorolt.

Cagliariban érettségizett, Gennaro bátyjánál lakott, aki a Szocialista Párt helyi titkára volt. 1911-ben elnyert egy szegény fiataloknak kiírt ösztöndíjat, és Palmiro Togliattival együtt iratkozott be a torinói egyetem bölcsészkarára. 1913-ban belépett az Olasz Szocialista Pártba. Az első világháború kitörése után a háborúhoz fűződő viszony megosztotta az olasz közvéleményt, Gramsci egyik cikkében védelmébe vette az akkor még baloldali Mussolinit, akinek írása nagy vitát kavart szocialista körökben. 1915-től a szocialista pártlap, az Avanti! munkatársa volt, 1917-ben lelkes cikkekben számolt be az orosz forradalom eseményeiről.

1921-ben egyik alapító tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak, s Togliattival közösen elindították az Ordine Nuovo (Úr Rend) című folyóiratot, amely az OKP elméleti műhelyévé vált. Ugyanebben az évben Moszkvába utazott, ahol beválasztották a Komintern Végrehajtó Bizottságába. Megrendült egészsége miatt néhány hónapig egy Moszkva környéki szanatóriumban gyógykezelték, itt ismerkedett meg leendő feleségével, akitől két gyermeke született. Amikor 1922. október 31-én a Mussolini vezette fasiszták Rómába menetelve átvették a hatalmat (marcia su Roma), a feketeingesek feldúlták a kommunista lapok szerkesztőségét. A Duce hatalmának megszilárdítása után, 1923 februárjában illegalitásba kényszerítette az OKP-t, a párt vezetőit letartóztatták, s a Moszkvában tartózkodó Gramsci ellen is elfogatóparancsot adtak ki.

A Komintern VB 1924-ben Gramsci kezdeményezésére döntött a L'Unitá című munkásnapilap, az OKP központi orgánuma kiadásáról. Gramscit időközben Veneto tartomány parlamenti képviselőjévé választották, mentelmi joga lehetővé tette hazatérését, 1924 augusztusában megválasztották a párt főtitkárának. 1926-ban illegálisan lépte át a francia határt, hogy részt vegyen az OKP lyoni kongresszusán. Ősszel levélben figyelmeztette a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságát, hogy a Sztálin-Buharin képviselte többség és a Trockij-Kamenyev-Zinovjev-féle csoportosulás harca a pártegységet fenyegeti.

A Mussolini ellen 1926 októberében megkísérelt merényletet az ellenzéki erők ellen irányuló "kivételes törvények" sorozata követte, Gramscit, aki barátai javaslata ellenére sem volt hajlandó Svájcba emigrálni, 1926. november 8-án letartóztatták. Egyik börtönből a másikba szállították, végül 1928 júniusában húsz év fegyházra ítélték, de rossz egészségi állapota miatt a dél-olaszországi Turi kórházbörtönébe szállították.1929-ben engedélyt kapott arra, hogy cellájában írjon. Ekkor kezdte papírra vetni az értelmiségi csoportok kialakulásáról, a tudományról és az ideológiáról, a történetírás elméletéről vallott nézeteit, gondolatai 32 "börtönfüzetet" töltöttek meg. Börtönből írott leveleit az olasz irodalomtörténészek a legszebb levélgyűjtemények között tartják számon. Az eredeti kéziratok halála után Moszkvába kerültek, Olaszországban csak a második világháború után, 1947-től kezdték kiadni őket.

1932-ben meghiúsult a tervezett politikai fogolycsere Olaszország és a Szovjetunió között. A novemberi amnesztia során Gramsci büntetését 12 évre mérsékelték, s szabadlábra is helyezték volna, ha kegyelmet kér Mussolinitól, ám ezt nem volt hajlandó megtenni. Egészségi állapota egyre romlott, kiszabadítása érdekében Romain Rolland és Henri Barbusse francia írók vezetésével külföldön sokan emelték fel a szavukat. Gramsci 1937. április 25-én nyerte vissza teljes szabadságát. Két nappal később, április 27-én agyvérzést kapott és meghalt.

Az utóbbi évtizedekben néhányszor újra feltűnt a neve az újságokban. 1987-ben Alessandro Natta, az OKP főtitkára Moszkvában 14 dokumentumot vett át, amelyek a Gramsci kiszabadítására tett kísérletekről tanúskodnak. 2008-ban Luigi De Magistris püspök, a vatikáni Apostoli Penitenciária egykori elnökhelyettese, Gramsci földije elmondta, hogy a kommunista gondolkodó halálos ágyán megtért, felvette az utolsó kenetet, és keresztényként halt meg. 2012-ben Franco Lo Piparo nyelvész azt állította, hogy Gramsci kéziratait a szovjet és az olasz testvérpártok - az SZKP és az OKP - kultúrfunkcionáriusai Moszkvában meghamisították, mert ellentétesnek tartották az akkor követendőnek tartott ideológiai vonalvezetéssel. A Gramsci által alapított L'Unitá 2014 júliusában, kilencven év után a teljes érdektelenség miatt megszűnt.