Múlt-kor.hu

Gyorsan alakult ki az emberi nyelv

Gyorsan alakult ki az emberi nyelv

2015. április 2. 15:10

Gyors fejlődés eredményeként alakult az emberi nyelv, őseink pedig már korán, a miénkhez hasonló, komplex módon társalogtak egymással - állítja egy nyelvész.

A tudósok szerint az első, összetett párbeszédek valamikor 50-100 ezer évvel ezelőtt hangozhattak el, őseink kommunikációját sokáig elsősorban mormogás, hümmögés, motyogás és mutogatás jellemezte, mielőtt a beszédet teljesen elsajátították volna. Egy nyelvész azonban most azt állítja, hogy az emberi nyelv kialakulása gyors fejlődés eredménye, az ősember pedig már korán, a maihoz hasonlóan, összetett módon társalgott sok-sok ezer évvel ezelőtt.

Egyes vélemények szerint a beszéd kialakulása szorosan összefügg az agy mintegy kétmillió éve elkezdődött növekedésével és nem egyetlen mutáció eredménye, vagyis kialakulása hosszú fejlődés eredménye. Azzal érvelnek, hogy ha korábban alakul ki a beszéd, akkor képes rá, hogy hatást gyakoroljon az agy és a hangképző szervek evolúciójára, míg ellenkező esetben nem. E kutatók szerint már a Homo erectus, és talán az őse is tudott beszélni valamilyen szinten.

"A mai nyelvekben megtalálható hierarchikus struktúra már az emberi nyelv kialakulásakor jelen volt" - állítja Shigeru Miyagawa, a Massachusettsi Műszaki Egyetem nyelvészprofesszora. A legtöbb nyelvész úgy véli, hogy eleink protonyelvet beszéltek, a szavak és a szintaxis pedig lassú fejlődés eredményeként fejlődött ki. Miyagawa szerint azonban egyes szavak a mondattan jeleit viselik magukon, ami azt mutatja, hogy azok nem az egyszerű, primitív megnyilatkozásokból, hanem egy régebbi, mondattanilag értelmezhető rendszerből fejlődtek ki.

"Mivel a szavakon belül is létezik szintaxis, semmi okunk nincs arra, hogy azokra mint valami nyelvi kövületekre tekintsünk" - fogalmazott a szakember.

Miyagawa szerint az emberi beszéd két "rétegből" állt össze: egyrészt a madárcsicsergéssel rokon "expresszív" (kifejező) szintből, valamint a "lexikális" szintből - utóbbi a főemlősöknél figyelhető meg, de ilyen a méhek kommunikatív tánca is. Az integrációs hipotézis teóriáját valló Miyagawa úgy látja, bármi is váltotta ki, a nyelv e két kifejezésformáját az emberi faj korán, 50-80 ezer évvel ezelőtt összeolvaszthatta egy egyedien kifinomult nyelvvé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Gyorsan alakult ki az emberi nyelv

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra