Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.

Az irodalmi Bohémfa lakói között ő a legnagyobb nőcsábász (a lánya szerint 133 szeretője volt, de ha elment hazulról, a feleségét bezárta), a legcsöndesebb szerencsejátékos (álmában is követte a lapjárást), a legádázabb párbajhős (a felfuvalkodott huszártiszteket kardlappal náspángolta el), országos lump, a pesti éjszaka királya és a többi és a többi. Az írók között ő a legnagyobb ínyenc. A számtalan kulináris adoma egy részét ő maga teremtette, a többit a kortársak hizlalták kövérre. Íme néhány. Amikor megszületett Zsuzsa lánya, barátai megkérdezték tőle, mekkora a gyerek? „Négy liter és három deci” – hangzott a válasz. Ha a Margitszigeten (ahol 1918-tól élt tizenkét évig) zöld veltelinire szomjazott, a Színházi Élet riportere szerint átevezett csónakkal a Dunán, és betért valamelyik óbudai csapszékbe. Klasszikus adoma, hogy amikor az ivócimborák el akartak sompolyogni asztala mellől, a bóbiskoló író egy flaskát hajított a szökevények után. A Krúdy világa című kötetben ketten is állítják, hogy ez velük megtörtént. Egyszer egy hétig kocsmalócán aludt. Máskor ültő helyében megivott száz kisfröccsöt. Ezt a történetet Kosztolányiné Harmos Ilona terjesztette el, bár hozzátette, ő is csak hallomásból tud róla. Száz kisfröccs, az tíz liter bor, de köztudott, hogy Krúdy nagyfröccsöt ivott, az meg szódával együtt harminc liter volna. Akármilyen nagyra nőtt is az író (barátai „Hosszú”-nak becézték), ennyi folyadékot – egyetlen nap alatt – képtelenség meginni. Bár igaz, hogy 1920-ban az egyik fennmaradt kiadási jegyzéke szerint december havában 5000 koronát költött borra, ami – az akkori árakat figyelembe véve – napi négy és fél liter. (Kellér Endre szerint Krúdy épp ennyit ivott naponta.) Emellett többnyire csak cigarettára, konflisra költött. Mintha más nem is létezett volna az életben.

Külön legendakör övezte a fiákeres Krúdyt. Kezdeti sikerei idején mögötte baktatott egy kétfogatú, hátha kedve szottyan felszállni rá. A kocsit állítólag Budapest főpolgármestere fizette. Később egyfogatú várta a kocsmák előtt, a bakon Baron Marci vagy Baumgarten Manó, akit Rézorr kapitánynak is csúfoltak vörös orra miatt. Erről az egyfogatúról nevezték el a firkászok ételét, az „ájnspenner”-t, amely fél pár virsli pörköltszafttal leöntve. Amikor Krúdy kilépett a kocsmából, a kocsis azt kérdezte: ,,Hova megyünk, Gyula úr?” A válasz mindig ugyanaz volt: ,,Haza, de kis kitérővel.”

Kocsma az otthon

Ez a kis kitérő volt az élete. Az örök menekülés az éjszakai egyedüllét, a mellkasára nehezedő boszorkánynyomás elől, amely „elvette torkából a levegőt, verejtéket vont a homlokára”. Hányszor, de hányszor írta meg („pokoli látományoktól elgyávult lélekkel” a szívbeteg éjszakai halálfélelmét, a torokban kalapáló kovácsokat. „Valahol elveszett egy rugó a szívemből” – mondta. A félelem leküzdéséhez kellett az alkohol, a figyelem eltereléséhez a kártya, az egyedüllét elviseléséhez a kocsma.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. nyár számában olvasható.