Gróf létére a kommunista rendszer sem állhatott Széchenyi Zsigmond kalandos vadászatainak útjába
2021. február 18. 15:40 Gyorgyevics Tamás
A hamisítatlan, romantikus Afrika
A család hathatós anyagi támogatásával először 1927-ben jutott el Afrikába, mégpedig Almásy László, a későbbi híres sivatagkutató útitársaként. „Szerény, spórolós, minden garast foghoz verő, mégis emlékezetes, sőt sikeresen felejthetetlen expedíció volt! Szívemet Afrikával véglegesen eljegyző!” – emlékezett vissza évtizedekkel később. A következő afrikai szafarijára szűk két év múltán indult el Károlyi István társaságában.
Az előző útjához hasonlóan most is vezetett naplót, de ezt már tudatosan kiadásra szánta. A Csui!-val egycsapásra megalapozta népszerűségét. Már ebben az első könyvében is minden megtalálható, ami később olyan sikeres íróvá tette. Egzotikum, kaland, nehézségek, sikerek, humor, önirónia és nagyszerű hangulatfestő képesség.
Persze a körülmények is segítették. A vadászat hőskora volt ez. Afrika még hamisítatlan, romantikus világ volt, igazi veszélyekkel, valódi maláriával és néhány megszállott emberrel, akiket ez a csodavilág ellenállhatatlan erővel vonzott magához. Léteztek már a modern ismétlőfegyverek, ennek ellenére volt még vad bőséggel. Bár Afrikába is beszivárgott a modern technika, mégsem ment röpke hétvégi kirándulásszámba egy kiváló trófea megszerzése. A gyalogos szafarik mellett néhány autó is rázkódott a gidres-gödrös „utakon”, sőt nagy ritkán már egy-egy repülőgép is feltűnt a szavannák felett.
Az egész világ ilyen még és már a XX. század elején, és nem csak Afrikában. Aki elég szerencsés volt ahhoz, hogy – például vadászat ürügyén – beutazza a földgolyót, annak közlekedési vagy vízumproblémái alig voltak, lehetőségeinek jószerivel csak anyagi tehetsége szabott határt.
Széchenyi Zsigmond a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező arisztokraták közé tartozott, ennek ellenére a következő években újra és újra vissza tudott térni Afrikába, és úti élményeiről újabb és újabb könyvekben számolt be. Ezen évek expedíciós naplóinak legjava található az Elefántország című könyvében, következő műve pedig, az 1935-ös útjáról szóló Hengergő homok egy kifejezetten veszélyes, autós sivatagi átkelésről szól. Társa most is Almásy László volt. Harmadikként pedig Horthy Jenő, a kormányzó öccse csatlakozott hozzájuk. Alig értek ki a homoktengerből, már onnan, a Nílus partjáról leveleket küldött, mégpedig Alaszkába és Indiába, leendő vadászatainak színhelyeire.
Kevesen vannak, akik meg tudnák mondani, mikor értek fel saját uborkafájuk tetejére. A lelkiismeretes naplóvezető Széchenyi Zsigmond ezt napra pontosan tudta. „Most pedig, az elszaladt évekre visszapillantva, olyanformán vélem, hogy akkor, 1935. március 8-án, sivatagi utam utolsó táborában, abban az elhagyott, homokba fulladt sátorkában, mikor útitársammal Almásy Lászlóval kivergődtünk a Líbiai-sivatagból, akkor tartózkodtam uborkafám legtetején!” És valóban, alig néhány hónap múlva útban volt Alaszka felé, ahonnan ismét egy könyv anyagával tért vissza.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
