2023-ban mutatták be a Golda című filmet a mozikban, amely az izraeli miniszterelnök életének legkritikusabb időszakára koncentrál: a jom kippuri háborúban játszott szerepére.  Személyét nem most karolta fel először az izraeli és nyugati emlékezetirodalom. Hét biográfiai mű jelent meg róla, számos interjú, magazincikk, valamint három önéletrajz is. A munkák többsége sikeres politikusként mutatja be, aki az izraeli férfiközpontú politikában és a Közel-Kelet farkastörvények által uralt nemzetközi kapcsolataiban is sikerrel helytállt. De hogyan vált országa egyik legismertebb közéleti szereplőjévé? És valóban olyan sikeresnek mondható a politikai öröksége, ahogyan azt a róla készült művek száma és tartalma sugallja?

A XX. század elején Golda hét testvérével együtt osztozott annak a több millió zsidónak a sorsában, akik az Orosz Birodalmon belül csak az előírt lakhatási zónában telepedhettek le. Itt a szegénység, a kilátástalanság és a zsidók elleni erőszakos fellépéstől való félelem megtapasztalása mellett a zsidó szolidaritást, a forradalminak számító politikai aktivizmust és a Jiddishkeitet, vagyis a hagyományokon, illetve a jiddis kultúrán alapuló életmódot is magába szívta. Ebben az időszakban többször került sor pogromokra, amelyek a családot is rettegésben tartották, azonban – a későbbi nyilatkozatokkal ellentétben – ilyet közvetlenül nem éltek át.

Nem lesz szaloncionista

Golda eredetileg Mabovics néven született az akkor a cári Oroszországhoz tartozó Kijevben 1898-ban. Öt évvel később apja a kedvezőbb kenyérkereseti lehetőségek reményében az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, a család többi tagja pedig 1906-ban csatlakozott hozzá. Mabovicsék ahhoz a kétmillió zsidóhoz tartoztak, akik ezekben az években vándoroltak ki az Újvilágba. Ekkor az oroszországi zsidók számára Palesztina még nem jelentett vonzó célpontot, oda csak harmincötezren távoztak. A család az amerikai mércével félreesőnek számító városban, Milwaukeeben telepedett le.

Golda az orosz évek alatt nem részesült formális oktatásban, családi helyzete, kiváltképp pedig a neme ezt nem tette lehetővé. Az amerikai városban a helyi általános iskolába íratták be, ahol gyorsan és tökéletesen elsajátította az angol nyelvet, és kiváló osztályzatokat szerzett. Nővérén keresztül ismerkedett meg a cionizmussal. A Poále Cion (Cion Munkásai) baloldali frakcióban találta meg a helyét, amely a szocializmus és a zsidó nemzeti eszme ötvözetéből állt. A mozgalom a célját abban jelölte meg, hogy Palesztina terméketlen, sivatagos vagy mocsaras földjét kitartó fizikai munkával meghódítsák, és ott lefektessék egy egalitárius zsidó munkástársadalom alapjait.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tél számában olvasható.