Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Főszerkesztői köszöntő - 2015. ősz

Kedves Olvasó,

amikor negyedévente kézbe veszi a Múlt-kor legfrissebb számát, gyaníthatóan nem sejti, egyes cikkek elkészítése mögött milyen energiák rejtőznek. Nem szokásom, ezúttal mégis megosztom mostani számunk néhány műhelytitkát és előtörténetét.

Bő két évvel ezelőtt megkerestek a Gulág Kutatók Nemzetközi Társaságától egy konferenciájuk kapcsán. Az ott elhangzott előadásokat első közlésre szántuk a Múlt-kor olvasóknak. A tanulmányok megrázóak voltak, egyértelműnek tűnt: hamarosan lesz egy, a Gulág-tematika köré épülő összeállításunk. Már csak azért is, mert ez a téma - nagyon méltatlanul - kissé alulreprezentált a hazai történetírásban is, emlékezetkultúránkban is. Egy kérdés maradt csupán nyitva: mikor jön el ez a pillanat? A tematikus szám előkészítésének kezdeti fázisában ugyanis szomorúan és meglepve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a Magyarországon e témában fellelhető képanyag nagyon gyér: mondhatni, jelentéktelen.

Itt egy rövid időre befagyott amunka, hiszen a Múlt-kor vizuálisan érzékeny, és ha csak betűtengerrel riogatnánk a kedves olvasót, szöges ostorral zavarná haza a teljes szerkesztőséget. Közös érdek volt hát, hogy lépjünk ez ügyben.

Ha az előkészítési szakaszt fagyott állapotként jellemeztem, akkor a következő fázis maga volt a szibériai jégkorszak. Az elsősorban orosz társintézmények részéről (jobb esetben) visszaérkező elutasító válaszok nem sok jóval kecsegtettek. Egy dologgal nem számoltak csupán: a Lex Pradlikkal. Annak idején kedves tanárom, Pradlik János az eszünkbe véste: „Uraim, az ember már járt a Holdon. Nincs lehetetlen!” Ezen jól ismert alapvetésből kiindulva erőteljes és kitartó offenzívát indítottunk a nevezett gyűjteménykezelők irányába, aminek 12 hónap alatt meg is lett az eredménye. Azok a megrázó, soha nem látott képsorok, amelyekkel olvasóink a 38. és 71. oldal között találkozhatnak, elsőként kerülnek publikálásra Magyarországon.

Az idei Gulág-emlékévről szóló híradások kapcsán született hozzászólások elképesztő tudatlanságról árulkodnak. Pedig a magyar történelem tragikus sorsfordulóit jegyző pillanatok és események sorában kiemelt helye van ennek a gyászos emlékű momentumnak is. Az emlékév kiváló alkalom arra, hogy eloszlassuk azt  a sűrű homályt, amely az eltelt évtizedek alatt takarta e témakört.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra