Földön, vízen, levegőben – Útitervek az IBUSZ-szal a két világháború között

2022. szeptember 21. 08:50 Múlt-kor

1927-től a második világháború előestéjéig súlyos gazdasági válságot, majd robbanásszerű visszapattanást, de az utazási kedv korábban soha nem látott mértékű növekedését tapasztalták az idegenforgalomban. Az IBUSZ kiadványa (Utitervek / kiadja a Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos Menetjegyirodája, Budapest) is követte a trendeket, a kor normáihoz igazodva általában 120–160 oldalon keresztül nevelte, tájékoztatta és egyben szórakoztatta olvasóit.

Bár az ajánlatok a kereslet-kínálat alaptörvényéhez igazodva évről-évre változtak, a kiadvány felépítése, a séma mindvégig ugyanaz maradt. Az utazási magazin jól bevált recept alapján, de ekkor még a modern kor elvárásaihoz képest meglehetősen kevés illusztrációval, cserében annál több szöveggel ragadta meg az olvasók fantáziáját.

Forrás: Utitervek / kiadja a Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos Menetjegyirodája. - Budapest : Magy. Kir. Államvasutak Hivatalos Menetjegyirodája, 1927-1937./OSZK Törzsgyűjtemény

Előzetes várakozásainkkal ellentétben nem színes reklámok és lenyűgöző akciók csábítottak utazásra az első oldalakon. Sokat elárul a kor viszonyairól, hogy a szerkesztők egy kátéval, azaz az utazás bibliájával próbálták megragadni a figyelmet: „Utazás közben, midőn a küzdelmes élet annyi gondját elűzve, átadjuk magunkat a feledésnek s új impressziókra vágyva sokfelé tekintünk, amerre szemlélődni a napi robot között alig nyílik alkalom.” Megtanították a laikusoknak, hogyan nézzenek térképet, mikor utazzanak – semmiképpen sem főszezonban –, illetve javaslatot tettek, ki milyen viseletben érkezzen a célországba – az etikett szigorú szabályairól nem lehetett megfeledkezni.

Az ábrándozót már a kezdetektől kézen fogva, őrangyalként vezették egészen az előkészületektől a hazaérkezésig. Szó esett vízumok igénylési rendjéről, biztosításokról, külföldi pénznemekről, és természetesen a 21. században is elmaradhatatlan, mi kerüljön a kézipoggyászba? típusú kérdésekről is. Arról is kielégítő tájékoztatást adtak, hogy hol, mikor és milyen ünnepnapot tartanak, kutyát hogyan lehet szállítani, sőt a szerzők még filmtekercset is ajánlottak a felejthetetlen élmények vizuális megörökítéséhez.

Ha kellően ráhangolódtunk az utazásra, néhány bevezető oldal után következhet a fő attrakció: az utazási tervek végeláthatatlan sora. Érdekesség, hogy az első években szinte szó sem esett belföldi üdülésről, a rivaldafénybe az európai utazások kerültek. A trend 1935 után fordult meg, ekkor a filléres vonatokkal, a belföldi turizmus élénkítésével a magazinban is egyre nagyobb szerepet kapott a hazafiság és a honismeret: „Ne akarj világot látni, mielőtt hazádat nem ismered” – hangzott a mottó.

Elsőként a talán legkelendőbb utazási formulát, a társasutazást ajánlották az érdeklődők figyelmébe. Az ajánlatokat böngészve az első dolog, amely a 21. századi perspektívából szembeötlik, az a végtelen idő, amely akkor – még – rendelkezésre állt: az idő és a pénz ördögi köréből akkor látszólag még ki lehetett szabadulni. A rendelkezésre álló infrastruktúra és közlekedési eszközök „fontolva haladó” körutazásokat tettek lehetővé. Egy svájci túra, amelyet ma néhány nap alatt lebonyolítanának, az 1930-as évek elején még több mint két hétig tartott. A nagyobb lélegzetvételű, Európa határait átlépő utak – mint a Szentföldet és Egyiptomot kombináló körút – akár egy hónapnál hosszabbra is nyúlhattak.

Mivel az IBUSZ járt utat járatlanra nyomós ok nélkül nem cserélt, a kínálat kisebb-nagyobb változtatásoktól függetlenül állandó maradt. Ennek köszönhetően az árak alakulása is könnyen lekövethető. Az említett svájci utazás költsége az 1927–1928-as szezonban vasúti osztálytól függően 800 vagy 900 pengőbe került. A rákövetkező években, vélhetően a válság és a kereslet csökkenésének hatására az összeg nemhogy emelkedett, hanem csökkent, az 1931–1932-es szezonra mindössze 620 vagy 770 pengőre rúgott.

Nem minden utas vágyott társaságra. A függetlenebb szellemű, ám egyedül mégsem boldoguló embereknek önálló terveket, úgynevezett forfait (vagy átalány) utazásokat szervezett az IBUSZ. (Az utazás ezen formáját ma is előszeretettel árusítják az utazási irodák.) Több mint száz lehetséges útvonal közül válogathattak, és amíg a cég gondoskodott az előre szervezett programokról, szállásokról és a közlekedésről, addig a vendégnek csak annyi dolga maradt, hogy bepakoljon a bőröndbe és útra keljen.

Akik még a függetlenség ezen fokát sem találták kielégítőnek, válogathattak – ezres nagyságrendben – a különböző útitervekből, amelyeknek menetjegyeit szintén az IBUSZ – a MÁV-val együttműködésben – árusította. Az Európán túli világ kapui is nyitva álltak az érdeklődők előtt, Kínába például az utolsó két évet (1936 és 1937) leszámítva mindvégig lehetett vasúti jegyet váltani. Ez már valóban „úri mulatságnak” számított és csak az igazán tehetősek tudták megfizetni, hiszen a távol-keleti utazás ára akár a 2000 pengőt is meghaladhatta.

A csúcskategóriát a világkörüli utak jelentették. Az Afrika megkerülésével kecsegtető hajóút ára akár a 4000–4500 pengőt is elérhette (mindezt akkor, amikor a dalban is megénekelt havi 200 pengős átlagkereset nem számított rossznak). Aki valóban meg akarta kerülni a Földet – Ázsia és Amerika érintésével – annak még ennél is mélyebbre kellett nyúlnia a pénztárcájában: a kiadások 10, az 1930-as évek közepére 13 ezer pengőre is rúghattak.

Hogyan változtak a közlekedési viszonyok ebben a tíz éves periódusban? A vasúti utazások még mindig elsőbbséget élveztek, de időközben teret nyertek más módozatok is. Az autóbuszos körutazások és a hajós luxusnyaralások mellett nem feledkezhetünk meg a repülés hajnaláról sem, az IBUSZ már meglehetősen korán (1923-ban) meglátta a fantáziát a repülőjegyek árusításában. A magazinban minden évben kiadtak egy táblázatot a repülőjegyek aktuális kínálatáról, ám az adatsort böngészve hamar kiderül, hogy ekkor még meglehetősen lassan szárnyaltak az égi vasmadarak. Londonba még 1930-ban is 10 óra alatt lehetett eljutni, míg néhány évvel később egy riói utazás 60 óráig tartott. Ehhez képest meglehetősen borsos árakkal operáltak, Londonba 460 pengőért, Rio de Janeiróba közel 3000 pengőért árusítottak utakat. Bár a repülés évről-évre olcsóbb lett, az utazóközönséget így is kombinált üdülési akciókkal kellett bátorítani, hogy a légi közlekedés mellett tegyék le voksukat.

Hogy az olvasó ne unjon rá a száraz útitervekre és az adatsorokra, a szerkesztők – korlátozott illusztrációs eszköztáruk révén – néhány idézettel enyhítették a kiadvány monotonitását. Ezeknek egy része hazaszeretetre buzdított: „Külföldi múzeumokban kérj magyar katalógust, a kávéházakban, szállókban magyar újságot, a személyzettel Igyekezz magyarul beszélni, mert így Is hazád érdekeit szolgálod”; vagy „Ha pénzt viszel ki az országból – hozzál cserébe barátokat. Terjeszd hírét fővárosunk és hazánk szépségeinek”. Akadtak személyesebb hangvételű, bölcselkedő szócsokrok is: „Ha utazni mégy, gondolataidat ne csomagold podgyászodba. Meglátod, hogy néhány hétig egész jól meglesztek egymás nélkül is” – úgy látszik, hogy már az 1930-as években jól ismerték a modern kor emberének vívódásait.

A kiadvány második felében igazi tudástárat bocsátottak a kitartó olvasók rendelkezésére. Megtanulhatták, hogy az Alba sürgönykóddal lehet egyágyas szobát rendelni, továbbá hogyan kell a mérföldet kilométerre, a Fahrenheitet pedig Celsius-fokra váltani. Közzétették a Trianon után elcsatolt települések új neveit és még egy alapszintű külföldi szótárt is összeállítottak – angol, francia és olasz nyelven – a túléléshez szükséges legalapvetőbb kifejezésekkel (érdekesség, hogy a német nem szerepelt a listában). Végezetül az utolsó oldalakon számtalan szálláslehetőség és hirdetés kapott helyet.

A kiadvány több mint három évtizedet élt meg. A gyűjteményből rendelkezésre álló 10 év hűen reprezentálja azt az alázatos és alapos munkát, amelyet a lap készítői – a korabeli idegenforgalmi szakemberek – végeztek. A korabeli utazni vágyók számtalan lehetőséggel élhettek, az Utitervek átolvasása után pedig már csak egy feladatuk maradt: Tessék választani! (x)