Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György

2024. szeptember 22. 09:05 Múlt-kor

Börtönből emigrációba

A börtönben verték és kínozták, majd végül a sorozatos ütlegelések hatására megtört, és „beismerte”, hogy beszervezték. A költőt ekkor sem hagyta el a humorérzéke, vallatói „magas szellemi színvonalát tapasztalva” két amerikai ügynököt nevezett meg, bizonyos Edgar Allan Poe századost, és Walt Whitman őrnagyot, mint amerikai kémeket, akik beszervezését irányították.

Az „amerikai bérencet” előbb Kistarcsára, majd a „magyar Gulágra”, a recski kényszermunkatáborba internálták. Visszaemlékezéseiben Faludy leírta, hogy a megalázások, az ütlegek, az alultápláltság és a kényszermunka horrorisztikus egyvelegében csak a szellemi tevékenység gyakorlásával lehetett életben maradni. Papírt és ceruzát a foglyok nem kaphattak, így a versírás fejben történt, ezáltal Faludy kénytelen volt megtanulni a verseit. Később így emlékezett vissza a túlélésért folytatott küzdelemre:

„Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kívül hagytam. Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig írtam: száz sort, ötszázat, ezret.”

Faludy semmit nem bízott a véletlenre, mert az általa a legjobbnak tartott verseit fogolytársaival memorizáltatta. A csontsovány költő nem sok reményt látott arra, hogy túléli Recsket, ezért megpróbált mindent elkövetni, hogy művei fennmaradjanak az utókor számára.

1953-ban Nagy Imre miniszterelnökként felszámolta a recski kényszermunkatábort, így a versek nem vesztek el, bár megjelenésükre még évtizedeket kellett várni. A Börtönversek 1950–1953 ugyanis csak 1983-ban, Münchenben került az olvasóközönség elé. A nyomtatásig azonban hosszú és kalandos volt az út:

„Amikor a recski tábort feloszlatták, engem az utolsó csoporttal engedtek ki. Így költeményeim egy része előttem érkezett a szabadba. Egyik fogolytársam, Gábori György szabadulása után mindjárt felment feleségemhez és elmondta neki a Zsuzsának a tömlöcből című versem első három szakaszát. „Tovább nem tudom” – mondta. – „De holnap szabadul Egri Gyurka, az is feljön hozzád és elmondja néked a következő öt szakaszt.”

Faludy szabadulása után visszatérhetett a Népszavához és az Írószövetségbe is, de az 1956-os forradalom leverése után már nem akart újra a börtöncellák szűk falai közé kerülni, és újból az emigrálás mellett döntött. Sokáig Angliában élt, 1961 és 1962 folyamán megírta önéletrajzi regényét, a nagy sikerű Pokolbéli víg napjaimat.

Faludy György és Kéri Kálmán 1990-ben (Kép forrása: Fortepan / Erdei Katalin)

1967-től Kanadában telepedett le, ahol egyetemeken tartott előadásokat. Második emigrációja alatt írt verseiben felsejlik egy új, szellemileg sivár világ rémképe, amelyet a pénz és ösztönszerű élvezetek mozgatnak.

A Kádár-rendszerben tiltólistán lévő költő 1989 tavaszán tért haza Magyarországra. Az 1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben Kossuth-díjjal kitüntetett költő 2006. szeptember 1-jén Budapesten hunyt el.

1. Emigrációból börtönbe
2. Börtönből emigrációba