Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Földkelte, holdséta és az asztronauták diadalmenete – ritka képek az űrrepülés hőskorából

2018. április 6. 12:57 Múlt-kor

Mintegy 15 ezer fényképet bocsát aukcióra április 19-én a New York-i Swann Galleries, amelyek a Mercury, a Gemini és az Apollo-űrprogramok ikonikus pillanatait dokumentálják. A képek között számos olyannal is találkozhatunk, amely korábban nem volt ismert a széles nyilvánosság előtt.

<

Mintegy 15 ezer felvételt tartalmaz az a fotógyűjtemény, amelyet egy New York-i galéria, a Swann Galleries bocsát árverésre a jövőben. A képeken nyomon követhetjük az világűr felfedezésének amerikai úttörőit, amint először megkerülik a Földet, először tesznek űrsétát, vagy éppen, amikor először lépnek a Hold felszínére.

A fényképgyűjtemény – amely a becslések szerint 2-3 millió forintért kelhet majd el – 1961 és 1972 között készült felvételeket tartalmaz az Egyesült Államok első három, „emberes” űrprogramjának, a Mercury-, a Gemini- és az Apollo-programok éveiből.

A sok esetben újdonságnak számító képek eredetéről az aukciót szervező Daile Kaplan elmondta, hogy a digitális eszközök megjelenése előtt a NASA rengeteg felvételt küldött a különféle sajtótermékeknek. Ezek közül az újságok aztán kiválogattak néhányat, amelyekkel illusztrálták tudósításaikat, míg a feleslegesnek bizonyuló képeket pedig rendszerint megsemmisítették. A most árverésre bocsátott gyűjtemény jellemzően olyan fényképekből áll, amelyek valahogyan megúszták ezeket a selejtezéseket.

A kilenc iratgyűjtő mappát megtöltő fényképek mérete általában 19,1 x 24,1 cm és rendszerint feliratokkal vannak ellátva, amelyek pontosan tudósítanak róla, hogy mikor készült a kép és mit is ábrázol pontosan. A fotók között így feltűnnek a holdraszállás pillanatai, a Holdon sétáló asztronauták képei, de láthatjuk azt is, amint 1969. augusztus 13-án egy millió ember ünnepli a Chicago városán valóságos diadalmenetben végigvonuló Neil Armstrongot, Buzz Aldrint és Michael Collinst.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Földkelte, holdséta és az asztronauták diadalmenete – ritka képek az űrrepülés hőskorából

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra